Kövess minket 
-on és 
-en!
Talán elkerülte a tisztelt olvasó figyelmét, hogy a június nemcsak egy kellemes nyári hónap, hanem sokkal több ennél: a „pride” hónapja, amikor is a világ LMBT és transz közössége (igen, van ilyen) az önmeghatározás szabadságát ünnepli, illetve tiltakozik e szabadság sajnos még meglévő korlátozásai ellen.
E fontos hónap jegyében egész Németország szivárványszínbe öltözött. A nagy márkák hirdetései, például a BMW vagy az Adidas reklámjai, de még a nagy élelmiszer-áruházak és utazási irodák reklámfilmjei is főleg a homoszexuálisoknak – előszeretettel totális korrektséggel fehér-fekete pároknak – ígérnek örök boldogságot, ha termékeiket megvásárolják.
Az élelmiszerboltok, szállodák és a helyi önkormányzatok előtt is zászlórudakra felvont hatalmas szivárványos zászlók üdvözlik a közönséget (az ukrajnai zászlók tömege mellett), sőt, jó néhány templom sem akart kimaradni a jó ügyért folytatott harcból és mindkét zászlóval bebiztosította magát.
A szivárványszínű kampány fő hajtóereje a német állam maga. Nancy Faeser belügyminiszter, aki néhány héttel ezelőtt a szülőföld „kirekesztő” fogalmának újra értelmezését követelte, most lehetővé tette, hogy a szövetség közigazgatási épületein, az állami testületek, alapítványok és hatóságok épületein a német nemzeti zászló mellett fel lehessen vonni a szivárvány zászlót is. Hogy miért?
„Azt akarjuk”, mondta Faeser az állami televíziónak, „hogy véget érjen az emberek szexuális identitás alapján történő hátrányos megkülönböztetése. Szolidárisak akarunk mindazokkal lenni, akiket ezen az alapon még mindig kirekesztenek.”
Valóban, az állami zászlófelvonás biztosan nagyon sokat jelent mindazoknak, akik az iszlám államokban homoszexualitás miatt a bitófán végzik, legfőképpen azokban az államokban, amelyeknél a német gazdasági miniszter éppen most olajért és gázért kilincsel. Viszont biztosak lehetünk abban, hogy a német labdarugó válogatott, a katari világbajnokságon nem szivárvány zászlóval fog felvonulni, holott ott nagy lehetőség kínálkoznék a bátorságra. Persze egyszerűbb itt Németországban, ahol több Bundesliga egyesület csapata szivárványos sarokzászlóval és kapitány karszalaggal játszik.
Az abszurditás egyik magányos csúcsa volt a legutóbbi német-angol mérkőzés, ahol a német csapat – amelyet nem szabad német válogatottnak, csak „A Csapatnak” kell nevezni – a női válogatott nemzeti színű fodorral ékesített mezében futott fel, hogy szolidaritását fejezze ki a női futballistákkal.
De nem is kell az iszlám világig elmenni, hogy a gesztus olcsó és szégyentelen hazugsága nyilvánvalóvá váljék.
Elég elmenni Berlin Wedding, Moabit vagy Kreuzberg kerületeibe, ahol a mohamedán többség már jó ideje gondoskodik arról, hogy biztonsági okokból egyre több homoszexuális hagyja el a negyedeket, mivel egyre növekszik az ellenük elkövetett erőszakos bűncselekmények száma.
A penetráns zászlódísz mit sem változtat azon, hogy a gyilkos iszlám homofóbia Németországban tabutéma.
A szivárványzászló kultusza, mint látható, nem a homoszexuális kisebbségről szól, hanem egy hitvallás kikényszerítéséről, az uralkodó politikai elit előtti behódolásról – egy minimális kisebbség nevében. Aki különös lelkesedéssel követi az új erényességet, az jelvénnyel is jelezheti hovatartozását, és így bizonyíthatja mindenki előtt, hogy a jó oldalán áll.
A szivárványos zászló, amely valaha a tiltakozás szimbóluma volt, időközben alávetést megkövetelő állami felségjellé vált.
Aki nem hódol be, azt nyilvánosan megalázzák, kiközösítik, mint legutóbb Mathias Döpfnert, a Springer konszern nagyhatalmú elnökét, bocsánat pedig nincs.
Ennek a tendenciának a legújabb szüleménye a menstruációért folytatott felszabadítási küzdelem. A szociáldemokrata fejlesztési miniszter Svenja Schulze, akinek tulajdonképpen a világ szegényeinek a megsegítése lenne a feladata,
a minap, a „menstruáció napjának” alkalmából, azzal az ötlettel állt elő, hogy meg kell szüntetni a menstruáció tabuvá tételét.
Hogy ez esetleg az eddig elfogadott szemérem következménye, az nyilván fel sem merült a miniszterben. A már régen esedékes harc elősegítésére kidolgozott egy 28 (!) gyöngyszemből álló karkötőt, amelyet államtitkárával közösen mutatott be. „A menstruáció nemzetközi napjának alkalmából ezzel a karkötővel hívunk fel mindenkit a menstruáció stigmatizálásának megszüntetésére. A menstruáció nem maradhat tabu!” – írta Twitteren. Hogy ezen pontosan mit ért, azt még nem tudjuk, de a rendszermédia pozitív válasza sokat ígérő.
És akkor még nem szóltunk a tervezett új önrendelkezési törvényről, amely 14 éves gyerekeknek engedélyezné nemük megváltoztatását annak minden szörnyűségével együtt, anélkül, hogy szüleik beleegyezésére lenne hozzá szükségük.
A szövetségi kormány queer felelőse (igen, ez is van) nemrégiben közölte, hogy a Zöld párt és a szabaddemokraták még a nyári parlamenti szünet előtt a parlament elé kívánják vinni modernizációs programjuk e központi követelését.
A nyilvánosság felkészítése érdekében az adókból fenntartott állami televízió szinte minden fiataloknak szóló műsorában reklámozza az LMBT és a transz ideológiát. Az állami média propagandája ellen tiltakozott nemrégiben egy mintegy 120 orvosból és tudósból álló csoport, amely tanulmányt készített az állami TV gyermekek és fiatalok számára készített műsorairól. A tanulmány ijesztő képet fest.
Mind az ifjúsági tudományos, mind a szórakoztató műsorok tagadják, hogy csak két nem létezne, és azt állítják, hogy az LMBT és transz személyek szörnyű üldözésnek lennének kitéve.
A közkedvelt témák közé tartozik a gender-nyelv terjesztése, de olyan fontos kérdések is mint: „Hogyan forgatnak pornó-filmeket?” „Milyen a drogos és a csoportos análszex?” Még az óvodások számára készített évtizedek óta közkedvelt „Műsor egérrel” is az LMBT propagandisták áldozata lett, ott egy magát Katjának nevező „transz személy” számolt be szexuális tapasztalatairól a kicsiknek. A szerkesztőség a kritikát értetlenül fogadta. „A téma már régóta foglalkoztatja a nyilvánosságot” mondta a programfelelős, ezért úgy látja, hogy éppen ideje volt az óvodásokat is felvilágosítani.
Németországnak nagyon komoly gondjai vannak: A katasztrofális energiafordulat az ország ipari bázisát fenyegeti, az ukrajnai háborús láz és az azzal járó Oroszország elleni szankciók a gáz-, olaj- és szénellátást veszélyeztetik, a háború óta példátlan magasságú infláció komolyan fenyegeti az eddig természetesnek vett jólétet, és nem utolsó sorban a hatalmas migráns sereg felemészti a közvagyont és támadja a társadalmi békét.
Közben pedig a dekadens, jólétben lezüllött politikai és kulturális elit fő gondja, hogy egy kis agresszív csoport abszurd gondolatvilágát ráerőltesse a társadalomra – persze nem érdekeltség nélkül: A szexuális kérdések politizálása az egyén autonómiájának eklatáns megsértése, illetve kísérlet annak lebontására. Amire persze a fenyegető kemény jövőben még más összefüggésben is szükség lesz.
|
|
|
|
|
|
