Kövess minket -on és -en!

Kiskorúakat kényszerítettek szexuális játékokra egy táborban, írja a Republika macedón hírportál.

Megdöbbentő gyermekbántalmazásról számolt be a V4NA, melynek értesülései szerint egy macedón ifjúsági szervezet olyan tábort szervezett kiskorú gyerekek részére, ahol különféle szexuális játékokra kényszerítették a résztvevőket. A bántalmazásról az egyik gyermek szülei számoltak be a sajtónak, elmondásuk alapján a tábor szervezői azt az utasítást adták a gyerekeknek, hogy vetkőzzenek meztelenre, majd álljanak egymás mellé. Ezt követően festékkel kellett bekenniük testrészeiket, majd lenyomatot kellett vele készíteniük egy papírra, a táboroztató felnőttek pedig mindezt végignézték és kommentálták, sőt, pontozás is volt.

Aki a kezével készített lenyomatot, az 10 pontot kapott, a fenékről készült lenyomat 40 pontot, a melleket 60, a nemi szervek pedig 80 pontot értek. Egy, a lánya érdekében névtelenséget kérő édesapa elmondása alapján a 16 éves vagy még fiatalabb gyerekeket arra kérték, sorolják fel, hogy hányféle óvszert ismernek és arról is megkérdezték őket, hogy hány szexuális partnerük volt. A helyes választ is megadták a kérdésre, mely szerint 16 éves korban már több mint két szexpartner a megfelelő.

Az édesapával készült interjú megjelenését követően két további szülő is csatlakozott a férfihoz, ők is elmesélték, hogy gyermekükkel mi történt a cserkésztáborban. Elmondásuk alapján a gyerekek rá voltak kényszerítve, hogy részt vegyenek a szexuális játékokban, mivel a tábor a fővárostól, Szkopjétól meglehetősen messze volt, így problémás lett volna a hazajutásuk. Az egyik gyermek édesanyja a Sloboden Pecat nevű lapnak arról számolt be, hogy a gyerekeknek az egyik foglalkozás keretében olyan tájképet kellett festeniük, amelyen két személy épp szexuális aktust létesít egymással. A szülők arról is beszámoltak, hogy hét gyermeket annyira megviseltek a történtek, hogy kiléptek a cserkészektől és többeknek pszichológusra volt szükségük, hogy feldolgozzák az eseményeket.

A Republika értesülései szerint a tábort szervező the First Skopje Scout Group nevű cserkészcsapat jelentős pénzbeli támogatást kap Szkopje városától, valamint a George Soros magyarországi születésű, amerikai zsidó milliárdos spekulánshoz köthető Macedóniai Nyílt Társadalom Alapítványtól (FOSM).

A macedón lap úgy tudja, hogy az FOSM több olyan szervezetet finanszíroz, amelyek a szélsőbaloldali ideológiai tananyagot népszerűsítik a gyermekek körében a szexuális nevelés terén, a szervezet azt azonban tagadja, hogy tudomása lett volna arról, hogy az említett cserkészszervezet ilyen típusú tevékenységekre fordítja a pénzét. Közleményt is adtak ki, melyben az áll, hogy az FOSM igazgatótanácsa számos civil szervezetet és informális csoportot támogatott a Green Leap – Partnership for Climate Action koncepció részeként.

A the First Skopje Scout Group nevű cserkészcsoport 12 229 dolláros támogatást kapott, a Soros-alapítvány közleménye alapján a pénzt arra szánták, hogy „a cserkésztáborban pozitív légkört teremtsenek a szervezők a környezettel és a természettel kapcsolatos oktatás számára”.

A cikk arra is kitér, hogy az egészségneveléssel és kutatással foglalkozó HERA nevű civil szervezet, melyet Soros szervezete finanszíroz, a baloldali ideológiát népszerűsíti a szexuális nevelésben. A szervezet korábbi munkatársa, a jelenlegi oktatási miniszterként dolgozó Mila Carovska azt állítja, hogy nem vett részt közvetlenül a cserkészcsoport programjának összeállításában. Két évvel ezelőtt azonban a cserkészcsoport hasonló tábort szervezett Sex, Scouts & Rock’n’Roll (sex, cserkészek és Rock and Roll) néven, amelyet a HERA és Szkopje városa támogatott. A rendezvény promóciós anyagában olyan óvszer is volt, amelyen a cserkészcsoport logója és Szkopje város címere szerepelt.

Kövess minket -on és -en!

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.