Kövess minket -on és -en!

A Washington állambeli Seattle-ben található Washington Egyetem információs technológia kara új útmutatást adott ki arról, hogy mely angol szavak használatát tartja problémásnak azok „rasszista, szexista vagy más okból sértő konnotációja miatt”.

Az egyetem megtiltja a listán szereplő nemkívánatos kifejezések használatát az egész kampusz területén – írja a Russian Today.

A listán szerepel többek között a nagypapa, a háztartás, a kisebbség, a ninja, és a sánta szó is. Ez utóbbi az amerikai fiatalok között elterjedt szlengben ugyanis a „nem menő” alternatív jelzőjeként is használatos, azaz ha valaki „nem sánta”, tehát „menő”, az egyben felsőbbrendű is, ezért a szó használata tilos.

A háztartás szó az új irányelv szerint szexista, mert azonnal nemet társít a kifejezéshez. Továbbá, bármely összetett szó vagy mondat, amely tartalmazza a férfi (man) szót is, szintén szexista, mert nem inkluzív, ezért használatát el kell kerülni.

Az egyetem szerint a nagypapa szó pedig azért kínos, mert egy történelmi jogi terminus – a nagypapa-klauzula – még a rabszolgatartás korára, azaz a nagypapák idejére visszautalva nem biztosított szavazati jogot a négereknek, már felszabadításuk után sem.

Az egyetem új útmutatása szerint nem csak az oktatóknak kell átalakítaniuk saját aktív szókincsüket, hanem másokat is ugyanerre kell buzdítaniuk. Sőt, az egyetem beszállítóinak is tartózkodniuk kell a mások számára sértő, nem inkluzív nyelvezet használatától. Az egyetem ezért minden alvállalkozójának a következő e-mailt küldi ki:

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy szolgáltatásukhoz, termékeikhez olyan nyelvi kifejezések kapcsolódnak, amelyek sokak számára bántóak. Vagy azért mert rasszista, vagy mert a fogyatékkal élőkre nézve sértőek, vagy, mert szexista jellegűek. Kérjük, tájékoztassanak minket arról, milyen lépéseket tesznek annak érdekében, hogy szolgáltatásaik, termékeik mindenki számára inkluzívvá váljanak?

Kövess minket -on és -en!

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.