Kövess minket -on és -en!

Az állambiztonságiszolgálatnak otthont adó épületet is elfoglalták szombaton a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban azok az ismeretlen fegyveresek, akik korábban a város rendőrkapitányságát is megszállták.

A helyi rendőrség jelentése szerint az oroszbarát épületfoglalók legalább 400 kézi- és 20 automata fegyvert kaparintottak meg a rendőrségtől, mielőtt megszállták volna a második épületet is. Az AFP több forrásra hivatkozva tudni véli, hogy a szlovjanszki akciók végrehajtói a szomszédos nagyvárosból, Donyeckből érkeztek.

„Terepruhás fegyveresek elfoglalták a szlovjanszki rendőrkapitányságot. A válasz nagyon kemény lesz, mert van különbség tüntetők és terroristák között" – írta Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook-profilján, de többet nem közölt.

A rendőrség épületében helyszíni források szerint húszan vannak bent, a „donyecki köztársaságot kezdeményezők csoportja" néven nevezték magukat. A városban ötszáz oroszbarát tüntető gyűlt össze, akik között az épületfoglalók elkezdték szétosztani a zsákmányolt fegyvereket. Gépkarabéllyal felfegyverzett álarcosok zárták le a városba vezető utat.

Donyeckben is kétszáz tüntető behatolt a helyi rendőrkapitányság épületébe. Egyes helyszíni tudósítások szerint az épület védelmére odaküldött néhány tucat rohamrendőr maga is felvette az oroszbarát tüntetők karszalagjait.

Az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint Konsztyantin Pozsidajev rendőrkapitány a tüntetők követelésének eleget téve lemondott posztjáról. Az épületre kitűzték a „Donbassz (Donyec-medence) népi milíciájának" zászlaját, és a tüntetők kérésére a hozzájuk átállt rendőrök engedélyezték, hogy a rendőrkapitányságot 20-30 szakadár fegyveres vonja ellenőrzése alá. Az épületben maradt rajtuk kívül néhány rendőr a fegyverszoba védelmére.

A 100 ezer lakosú Szlovjanszk a donyecki területen található, 150 kilométerre az orosz határtól. Az országrész Ukrajnáról való leválását követelő oroszbarát tüntetők már napokkal korábban megszállták a közigazgatás épületét a kelet-ukrajnai Donyeckben, Luganszkban és Harkovban.

Oroszország azonnal hagyjon fel „provokatív akcióival", amelyeket ügynökei révén hajt végre Kelet-Ukrajnában, jelentette ki Andrij Drescsica ügyvezető ukrán külügyminiszter, aki telefonon beszélt erről orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A felek megtárgyalták a Genfbe április 17-re tervezett négyoldalú (USA, Ukrajna, Oroszország, EU) tanácskozást az Ukrajnában kialakult helyzetről.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.