Kövess minket -on és -en!

Ma reggel bűnös voltam. Bűnös dolgot cselekedtem. Borzasztó, amit tettem, és ezt most bevallom itt a nagy nyilvánosság előtt. Önkritikát gyakorlok. Toleranciatársak, én hibáztam.

Megkérem a vezető toleranciatársakat, hogy szabják ki a büntetésem – 30 nap eltiltás mondjuk a fő toleranciabrigádban -, de utána ígérem, hogy úgy fogok viselkedni, ahogy az az egyenlőség, elfogadás, és az antirasszizmus szellemében kötelező.

Szóval, ma reggel ittam egy kávét.

Hogy mikor döbbentem rá szörnyűséges vétkemre? Amikor a kávé mellé görgetni kezdtem a hírek közt. És ezt olvastam: „Megszüntetik a rasszizmusra utaló nevet, Magyarországon sincs többé Uncle Ben’s.”

Itt még nem tudtam, hogy vétkezem. Kavargattam tovább és olvastam a hírt:

„A cég még tavaly döntött a névváltoztatásról, mivel a régi név és a fekete idős urat ábrázoló logó a felmérések szerint rasszista sztereotípiákat idéz.”

Kiejtettem kezemből a kávés kanalat. Belenéztem a csészébe, és láttam, hogy az ott található ital színe fekete. Mit tettem? Gyorsan, kapkodva kivettem a hűtőből egy kis tejet, és belecsorgattam. Néztem, ahogy a fehér folyadék lassan kitölti a bögrét és a fekete szín világosbarnává alakul. A fehér területek apránként, lassan átfolydogálva jelentek meg, előbb kisebb szigetek, foltok, területek formájában, majd az állag szép egyenletes lett. És itt
hirtelen a szívemhez kaptam!

Mit tettem én?

Ez olyan, mint a gyarmatosítás. A fehér beleszivárog a feketébe, és a terület barna színű lesz. A fehér elnyomó kulturális hatalom megváltoztatja a fekete földet.
Szégyenemben nem tudtam, mit tegyek. Úgy éreztem magam, mint, aki a történelem szégyenpadjára került. Olyan volt ez a reggeli kávézás már, mint II. Lipót belga király borzalmas afrikai kolonizációja.

„Ahogy azt már tavaly, a cég döntésekor megírtuk, a márkanévvel kapcsolatos ellenérzések azután erősödtek fel, hogy George Floyd halálát követően
tüntetéssorozat kezdődött az Egyesült Államokban tapasztalt, feketékkel szembeni rendőri erőszak és az intézményesített rasszizmus ellen. A termékcsalád logójában látható Uncle Ben (Ben bácsi) a gazdájukat szolgáló feketék régi megszólítására utal; ők nem kaphatták meg az úr/hölgy megszólítást, ehelyett csak bácsik és nénik lehettek.”

Amerikában ölik a feketéket, én meg itt feketekávézok, és ráadásul nemrég abból a gyűlölködő készítményből is ettem! De szerencsére az amerikai népharag a
történelem szemétdombjára küldi Ben bácsit, és meg kidobom a csoki pudingot is, meg azt a tábla fekete csokoládét, ami a polcon hever. Még a végén eszegetném a csokit – a fekete csokit! – és ennek hatására feketéket gyűlölnének, bántanának, és különböztetnének meg Amerikában, és ha tévékkel meg hifi berendezésekkel rohannának ki egy boltból, még azt gondolnám, bűnözők, holott csak az egyetemes megkülönböztetés áldozatai.

„A cég, hozzátéve, hogy nemcsak a rasszista sztereotípiákat felelevenítő névvel kívánnak szakítani, de támogatni akarják a hátrányos helyzetű közösségeket is.”
Ez a bocsi-bocsi. A mea-culpa. A ’tanító néni rossz voltam, de többet nem fogok órán papírgalacsint dobálni, és megtanulom a leckét.”

Kíváncsi vagyok, mikor cserélik le a Coca-Cola Mikulást feketére, mert ott meg a fehér bácsi a rasszista. Ugyanis – és figyeljünk jól a logikára, ezt érdemes tudni, ha a PC világban érvényesülni akarunk –, ha a fekete felvállalja az identitását, az szabadságharc, és hősies, ha a fehér, az elnyomás és rossz. Ha a feketét annak ábrázoljuk, ami, az rossz, és ha a fehéret annak ábrázoljuk, ami, az is, de nem ugyanazért. Lényeg az, hogy ha fehér valami, ha fekete, a fehér ember a hibás.

Kövess minket -on és -en!

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

A nyugat-ausztráliai rendőrség lőfegyvereket és lőszereket foglalt le egy perthi férfi otthonában. Az indoklás szerint a tulajdonossal egy háztartásban élő apa „nemzetiszocialista nézeteket vall”, ezért alkalmatlan arra, hogy fegyverekhez férhessen hozzá.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.