70 évvel a második világháború vége után az egyik volt auschwitzi rab, Joseph Harmatz egy interjúban azt mondta, hogy a legjobban azt sajnálja, hogy végül nem sikerült németeket ölnie bosszúból.

Harmatz volt az egyik tagja a koncentrációs táborok rabjaiból szerveződött zsidó bosszúálló mozgalomnak.

A nakam jelentése héberül a bosszú, és nagyjából 50 ex-rab volt a csoport tagja, céljuk pedig az volt, hogy a lehető legtöbb némettel végezzenek.

Auschwitzból frissen szabadult zsidók bosszúra szomjaztak

A háború végével a túlélők visszatérhettek a régi életükbe, vagyis abba, ami maradt a régi életükből. Sok zsidóban támadt fel a bosszú gondolata, a nemzetiszocialisták mellett az egész német társadalom ellenséggé vált. Később több túlélő is azt nyilatkozta, hogy nem találkozott olyan sorstársával, akiben ne fogalmazódott volna meg, hogy valamilyen bosszút érdemelnek a németek, "akik ezt tették, és azok is, akik hagyták, hogy ez történjen".

Dina Porat izraeli történész szerint 200-250 egykori rab volt, akik eltökélten keresték a lehetőséget, hogy erőszakkal bosszút álljanak, aminek következtében nagyjából 1000-1500 ember halt meg.

A Bosszúállók megalakulása

1945-ben Abba Kovner, aki később Izrael egyik legnagyobb költője lett, meglátogatta a ponaryi mészárlás helyszínét, ahol közel 100 ezer ember vesztette életét. Ezután volt auschwitzi rabokkal találkozott Bukarestben, és eldöntötték, hogy bosszút állnak. A Nakam csoportnak 50 tagja volt, többségük zsidó partizánokból állt, de csatlakoztak olyanok is, akik a Szovjetunióból menekültek. A húszas éveikben járó férfiak úgy gondolták, nem lehet, hogy a németek büntetlenül ússzák meg, és hogy a németeknek csak néhány százalékát büntessék meg. Így az egész újra megismétlődhet és a zsidók továbbra sem lesznek biztonságban. Kovner radikális gondolata az volt, hogy az ellenség csak úgy tanulhatja meg, hogy nem úszhatják meg büntetlenül, ha ők is megölnek 6 millió németet. A csoportba Izrael későbbi vezetői is beszálltak.

A legegyszerűbb, ha megmérgezik az ivóvizet

A bosszúállók terve az volt, hogy München, Nürnberg, Frankfurt és Hamburg vízellátását megmérgezik, és ezzel rengeteg ártatlan, többségében civil németet ölnek meg. Kovner saját hangfelvételein beszél a Nakam terveiről, ami szerinte nem személyes bosszúról szólt. Ez egybevág azzal, amit Harmatz mondott egy interjúban, miszerint az egyetlen céljuk az volt, hogy németeket öljenek. Amikor a riporter rákérdezett, hogy mennyit, a férfi azt válaszolta, hogy amennyit csak lehet. A mérget állítólag egy Chaim Weizmann nevű biokémikustól próbálták beszerezni, aki később Izrael első elnöke lett - igaz Kovner a találkozóit a jegyzeteiben akkorra teszi, amikor Weizmann bizonyíthatóan nem volt a városban.

Kovner szerint a méregkeverésben Ephraim Katzir is segítkezett, ő 1973-tól Izrael negyedik elnöke volt. Ezek a részletek egyébként hiányoznak a legtöbb történelemkönyvből, már csak azért is, mert Kovner néhány évvel a halála előtt vett fel hangjegyzeteket, amiben a történetet meséli el. Ezekre azután találtak rá, hogy az örökösei felajánlották a házát, hogy múzeum legyen belőle.

Ephraim Katzir - Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary

A terv azért is lehetett sokáig ismeretlen, mert nem sikerült megvalósítani. A brit katonai hírszerzés elfogta a hamis papírokkal utazó Kovnert, amikor vissza akart térni Európába. Annak ellenére, hogy a mérget nem találták meg, négy hónapra bebörtönözték. Ezért áttértek a B-tervre, aminek az alapkoncepciója szintén a tömeges mérgezés volt, csak kicsit változott a kivitelezés.

SS-tiszteket akartak megmérgezni a börtönben

Csalódottak voltak a kudarc miatt, de nem adták fel, hanem előálltak azzal a tervvel, hogy a Nürnbergben és Dachauban fogva tartott SS-tiszteket mérgezik meg, méghozzá úgy, hogy beszivárognak a börtönök konyhájára és arzénnal mérgezik meg a kenyeret. Sikerült is arzént szerezni, a csoport három tagjának pedig munkát találnia abban az ipari pékségben, ahonnan a börtönt kiszolgálták. A Nakam tagjai két órát töltöttek azzal, hogy gondosan bekenjenek 3000 kenyeret arzénnal, hogy aztán 12 ezer volt SS-munkatársat öljenek meg.

Nürnbergben sikerrel jártak, 1946 április 23-án a New York Times arról írt, hogy 2283 elítéltet mérgeztek meg, 207 kórházba is került. Arról viszont ellentmondásosak a hírek, hogy hányan haltak meg

Az egyik bosszúálló szerint 200-300 lehetett az áldozatok száma, viszont az Associated Press hírügynökség közleménye szerint senki nem halt meg.

Bár csalódottak voltak az eredmények miatt, de később mégis azt mondták, hogy legalább megpróbáltak bosszút állni, és már a sikertelen próbálkozás is megnyugtatta a lelkiismeretüket. A csoport tagjai később nem mertek beszélni a tervükről még egymással sem, mert berezeltek, hogy terroristának tartanák őket, annak ellenére, hogy a mesterterv olyan silányul sikerült, hogy végül nem öltek meg senkit.

Egy amerikai katona és egy német nyomozó a tömegyilkossági kísérlet után ellenőrzi a konyhát Nürnbergben - Fotó: Wikipedia

De hogyhogy nem halt meg senki ennyi arzéntól?

Az akták szerint a pékségben annyi arzénnal kenték be a kenyereket, amennyi legalább 60 ezer emberrel végezhetett volna. A nyomozás során a kenyérről vett mintákon is halálos mennyiségű arzént találtak, a kórházba szállított emberek pedig kolerához hasonló tüneteket produkáltak: a hányás és hasmenés mellett kiütések is megjelentek rajtuk. A mai napig nem érti senki, hogy miért nem haltak meg tömegesen a kenyértől a németek. Az egyik teória szerint mivel ragasztóval és vízzel keverték az arzént, hogy a kenyéren maradjon, így a szag alapján érezték, hogy valami baj van, illetve pár falatnál többet nem ettek belőle, vagy azt is kiköpték. A másik elmélet szerint az összeesküvők a nagy sietségben és izgalomban túl vékonyan kenték be a kenyereket a méreggel.

Mikor Kovner fia számára kiderült, hogy az apja mit tervezett, azt nyilatkozta, hogy nem sokkolta a dolog, mert az apja nagyon összetett személyiség volt. Egész életében a "békét hajszolta", elkötelezett szélsőbaloldali ember volt, közben pedig németellenes nacionalista. Szerinte ha senki nem tett volna semmit, az elviselhetetlen lett volna a zsidó lelkiismeretüknek. Viszont ha sikerült volna a tervük, az szörnyű lett volna. Nem csak a bosszúvágyuk hajtotta őket, hanem üzenni is szerettek volna, hogy nem lehet a zsidóknak ártani, és megúszni az egészet.

A zsidó bosszúállók közül senki ellen nem indult nyomozás, a rendőrök azt mondták, hogy a nem szokványos körülmények miatt annak ellenére nem indítanak ellenük eljárást, hogy tulajdonképpen ez gyilkossági kísérlet volt. Kovner 4 hónapos börtönbüntetésén kívül senkit nem ítéltek el.