1945. május 2-án adták meg magukat a Nagynémet Birodalom (Großdeutsches Reich) fővárosát, Berlint védő német erők a szovjet Vörös Hadseregnek.

Ez volt a második világháború utolsó nagy európai csatája, egy héttel később a földrészen elhallgattak a fegyverek.

A szovjet csapatok 1945 januárjában indított támadásukkal néhány hét alatt egész Lengyelországot elfoglalták, a Georgij Zsukov marsall vezette 1., a Konsztantyin Rokosszovszkij marsall vezette 2. Belorusz Front és az Ivan Konyev marsall vezette 1. Ukrán Front csak február elején, az Odera-Neisse-vonalon állt meg. A csapatok itt feltöltötték készleteiket, és felkészültek az utolsó nagy, Berlin irányában indított offenzívára.

A szovjet vezető, Sztálin attól tartott, hogy az Elbát április közepén elérő angolszász szövetségesek a korábbi egyezséget megszegve mégis megkísérlik a német főváros bevételét. A minél gyorsabb siker érdekében ezért a hadművelet vezetését megosztotta a keletről előrenyomuló Zsukov és a délről támadó Konyev között, „versenyeztetve” a két régi vetélytársat.

A Vörös Hadsereg április 16-án a történelem egyik legnagyobb tüzérségi előkészítése során egymilliónál több lövedéket lőtt ki a németek állásaira. Másnap 2,5 millió katona, 41 600 löveg és aknavető, 6250 harckocsi és 7500 repülőgép lendült támadásba. Az orosz túlerővel szemben reménytelen helyzetbe került a német véderő, még úgy is, hogy Berlint felfegyverzett népfelkelők is védték, a tizenévesektől az aggastyánokig.

A kétségbeesetten küzdő németeket óriási véráldozatokkal egyre hátrább szorító Vörös Hadsereg április 25-re körbezárta a birodalmi fővárost, az ellenállás ekkor már csak egy 16 kilométer hosszú és 2,5 kilométer széles területre korlátozódott. Adolf Hitler nem hagyta el az ostromlott Berlint, amelyet parancsa szerint a végsőkig kellett védeni, a Führer a kancellária alatt épült bunkerében töltötte utolsó heteit.

A könyörtelen városi harcban a sztálingrádi csata tapasztalataiból okult szovjet rohamcsapatok előbb módszeresen szétlőtték az épületeket, majd gyalogosrohammal tisztították meg azokat. Mind a támadók, mind a védők félelmetes elszántsággal küzdöttek, a veszteségek mindkét oldalon szélsőségesen magasak voltak. A német felmentési kísérletek sorra csődöt mondtak, ezután április 26-án megindult a végső támadás a városközpont ellen.

A belső kerületeket félmillió szovjet katona vette körül, a támadást előkészítő zárótüzet leadó ágyúk olyan sűrűn álltak, hogy szinte összeért a kerekük. A legsúlyosabb harcok a kancellária, a Birodalmi Gyűlés, a Reichstag épülete és az állatkert környékén zajlottak, a csata füstje háromszáz méter magasan gomolygott a város fölött. A német Vezér nem látva más kiutat, április 30-án öngyilkos lett bunkerében, politikai végrendeletében Karl Dönitz flottatengernagyra ruházta át az államfői hatalmat.

A birodalmi kancellárnak kinevezett Joseph Goebbels békeajánlatát a szovjetek elutasították, csak a feltétel nélküli megadást tekintették tárgyalási alapnak. A harcok május 1-jén újrakezdődtek. A Berlin-erőd védelmét irányító Helmuth Weidling tábornok május 2-án hajnalban rádión tűzszünetet kért, majd 8 óra 23 perckor Zsukov marsall főhadiszállásán megadta magát.

A szovjet ágyúk délután 3 órakor hallgattak el, a városra az egykori visszaemlékezések szerint „fülsüketítő csönd” ereszkedett. A győzelemért a szovjetek borzalmas árat fizettek. Az ostrom alatt 80 ezer katonájuk halt meg vagy tűnt el, a sebesültek száma meghaladta a 200 ezret, a veszteség a személyi állomány több mint tíz százalékára rúgott. A német oldalon mintegy 125 ezren haltak meg, 200 ezernél többen sebesültek meg (a civil áldozatok pontos száma nem ismert), Berlin jelentős részét a harcok során szinte földig rombolták.

A második világháború Európában egy héttel később ért véget: Németország képviselői 1945. május 7-én Reimsben, május 8-án pedig Berlinben is aláírták a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmányt, amely május 9-én 0 órakor lépett hatályba. A hadtörténészek többségének véleménye szerint az európai háború ténylegesen csak a német Közép Hadseregcsoport 1945. május 12-i csehországi fegyverletételével ért véget, Jugoszláviában pedig május 14-én tették le a fegyvert az ott harcoló német csapatok.