Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

A szovjet csapatok eközben február 1-re már 50-60 kilométerre megközelítették a neuhammeri tábort, miközben a beérkező önkéntesek száma továbbra sem csökkent, s ugyanakkor a német fél részéről a felszerelések szállítása is folyamatossá vált, bár a kellő mértéket sohasem érte el.

Február 4-én Grassy SS-Obergruppenführer – a sieradzi tanulságokat levonva – elrendelte, hogy a szovjet fenyegetés irányában, a kiképzőközpont körül félkörívben körülvéve, páncélöklökkel felszerelt figyelőpontokat létesítsenek, amelyek századai lovas-jelentők útján tartsák a kapcsolatot a hadosztályok törzseivel. Ezeken figyelőpontokon igyekeztek tapasztalt katonákat kívántak elhelyezni, akiket a lehetőségekhez mérten a legtapasztaltabb csapattisztek irányítanak.

Grassy másnap, február 5-én elrendelte, hogy a két hadosztály állományából létesítsenek egy riadóalakulatot. Amint a „Hunyadi” hadosztály első vezérkari tisztje, Podhradszky Ádám Waffen-Standartenführer értesült a hadosztályparancsnok utasításáról, a riadóalakulat szervezésével Peinlich Béla Waffen-Standartenführert, korábban az SS 62. (2. magyar) fegyveres-gránátosezredének parancsnokát bízta meg. Tekintettel a hiányos felszerelésre és fegyverzetre, kérdéses volt, hogy a „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok állományából hogyan lehet létrehozni egy olyan ütőképes erőt, amely képes az alakulatok elvonulását fedezni. Végül is egy ezred erejű alakulatot hoztak létre „az SS magyar fegyveres-riadóezrede” néven (Ungarisches Waffen-Alarm-Regiment der SS). Az ezred áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:

–Teljes létszám: körülbelül 2450-2600 fő;
–ezredparancsnok: Peinlich Béla Waffen-Standartenführer;
–1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Zoltay János Waffen-Hauptsturmführer;
–az SS I. fegyveres-riadózászlóalja (Solti Ernő Waffen-Hauptsturmführer);
–az SS II. fegyveres-riadózászlóalja (Duska Alajos Waffen-Hauptsturmführer);
–az SS III. fegyveres-riadózászlóalja (Pataki Géza Waffen-Hauptsturmführer);
–az SS IV. fegyveres-riadózászlóalja (Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführer).

Az egyenként négy (köztük egy-egy nehézfegyver-) századból álló zászlóaljakat 2000 karabéllyal, 70 géppisztollyal, négy nehéz- és 21 könnyűgéppuskával, valamint körülbelül 50 páncélököllel és 500 kézigránáttal látták el. A riadóezred egy-egy katonájára fejenként körülbelül 200 karabélylőszer jutott. A riadóezred I. és II. zászlóalját zömmel a „Hunyadi”, míg III. és IV. zászlóalját zömmel a „Hungária” hadosztály állományából állították fel. Az alakulatnak nem volt ellátó alakulata, mivel feladata Neuhammer előterének három napon át való tartása volt, amely alatt a hadosztályok elméletileg elvonulnak. A biztosításra hátrahagyott zászlóaljakat három napra elegendő élelemmel és lőszerrel látták el, ezt követően a szovjet csapatoktól rugalmasan el kellett szakadniuk és be kellett érniük az áttelepülő hadosztályokat.

A riadóalakulat létrehozásával egyidejűleg elrendelték a neuhammeri kiképzőközpontban levő összes magyar alakulat evakuálását, s a két magyar hadosztály közös parancsnokává rangidősként, átmeneti jelleggel Grassy SS-Obergruppenführert jelölték ki.

Grassy, immár a hadosztályok parancsnokaként menetkészültséget rendelt el az utolsóként elvonuló csapatoknál is, amelynek értelmében két órán belül menetkésznek kellett lenniük.

A tábor kiürítését követően ugyanis, amint arra hely kínálkozott, a neuhammeri csapatok helyére a táborkomplexum stransi részében elhelyezett alakulatok kerülntek volna. Ezért a „Hungária” hadosztály tüzérezrede Biczó Waffen-Scharführer vezetésével még február 5-én Neuhammerbe küldte szálláscsinálóit, majd 7-én az ezred 1. és 2. ütege is áttelepült.

Az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályától eközben elvonták „Szálasi” nevű riadózászlóalját, amit később a 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztálynak rendeltek alá.

Másnap, február 6-án a „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok szálláscsinálói az SS Vezetési Főhivatalának áttelepülési parancsa értelmében Oldenburg és Kloppenburg felé indultak Deák László SS-Oberführer, az SS XVII. fegyveres-hadteste első vezérkari tisztjének vezetésével. Velük indultak el a „Hunyadi” hadosztály első egységei is. A táborkomplexum kiürítését nehezítette, hogy a magyar hadosztályokkal egy időben távozott a német szárazföldi haderő egy, kiképzését ugyancsak Neuhammerben végző alakulata, valamint Vlaszov tábornok hadseregének részei is. Összesen tehát körülbelül 55 000-60 000 katona evakuálását kellett megoldani.

Február 8-án a riadóezred fokozatosan elfoglalta a kiképzőközpont keleti részén álló stransi tábort, arcvonallal kelet felé, a Bober folyó nyugati partján, s ott védelemre rendezkedett be. Az I. zászlóalj a balszárnyon foglalt állást, érintve Oberleschent és annak vasútállomását, csatlakozásuk észak felé csupán egy gyenge német-orosz (vlaszovista) harccsoporthoz volt. Az ezred III. zászlóalja a jobbszárnyat biztosította, védőkörlete kiterjedt Wenigtreben/Luisenthal helységekig, ahol csatlakoznia kellett volna az SS 20. fegyveres-gránátoshadosztályából, illetve az 1. magyar SS-sízászlóaljból kialakított harccsoportokhoz. Azonban sem az észt hadosztály, sem a magyar sízászlóalj részei nem tartoztak Peinlich csapatainak alárendeltségébe, s ez később a harcvezetés szempontjából problémákat okozott. Az SS I. és III. fegyveres-riadózászlóalja között volt a II. zászlóalj főharcvonala, amely főleg a stransi kiképzőközpont területét foglalta magába. Az SS IV. fegyveres-riadózászlóalja Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt ugyanakkor tartalékot képezett, s a neuhammeri táborban maradt.

Az SS magyar fegyveres-riadóezrede főharcvonalának hossza Oberleschen és Wenigtreben között mintegy 12 kilométert tett ki. A szovjet csapatokkal való harcérintkezést először Armadebrunn községben (körülbelül kilenc kilométerre keletre az I. zászlóalj harcálláspontjától) az I. zászlóalj egy harcfelderítést végrehajtó alakulata vette fel február 9-én a délelőtti órákban.

Február 9-én délutánra már a teljes magyar riadóezred harcérintkezésbe került az előretörő szovjet alakulatokkal, amelyek az SS I. fegyveres-riadózászlóaljának arcvonalán hamarosan elfoglalták a neuhammeri táborhoz közel eső Oberleschent, majd elérték a tőle délnyugati irányban levő Buchwaldot és hídfőállást alakítottak ki a Bober folyó nyugati partján. A riadóezred jobbszárnyán a szovjet támadások eredménytelenek maradtak.

Február 10-én reggel 06.00 órakor az SS 20. fegyveres-gránátoshadosztályának riadószázada ellenlökést hajtott végre a II. riadózászlóalj arcvonalán, a Bober folyó stransi hídján keresztül. Miután mintegy 500-600 méternyire sikerült kiszélesíteni a hídfő területét, a szovjetek harckocsikkal támogatott erős gyalogsági támadást indítottak. Az észt riadószázadot viszszaszorították a magyar riadóezred vonalai mögé, majd a szovjetek támadásukat a jobbszárny-erők ellen fejlesztették ki, s estére teljesen bekerítették az ott védelemben lévő III. fegyveres-riadózászlóaljat. A zászlóalj katonái a későbbiek folyamán, súlyos veszteségeket szenvedve ugyan kitörtek a bekerítésből, de később az ezredhez visszatérve már csak a Queis patak vonalán védekezhettek. Február 10-én estére mind az I., mind pedig a III. zászlóaljat visszaszorították, s korábbi állásaikat szovjet csapatok foglalták el. A szárnyak elvesztésével a Stransban védekező II. riadózászlóalj védtelenné vált. Peinlich Waffen-Standartenführer ezért elrendelte a tartalékban levő IV. zászlóalj bevetését.

Február 11-én a Stransban védekező II. és a beérkező IV. zászlóaljak súlyos utcai harcokat vívtak. A nap folyamán a „Hunyadi” hadosztály ellátó ezredének négy-öt tehergépkocsija érkezett a táborba, amelyek járművezetői Exterde Dénes volt huszár őrnagy vezetésével bekapcsolódtak a harcokba, s ezek során később mind elestek. 16.00 óra körül még egy tehergépkocsi futott be tele páncélököllel, s mivel a csapatoknál egyre jobban mutatkozott a lőszerhiány, sokszor a szovjet katonákra is azzal lőttek.

16 óra 30 perckor a német tisztek elrendelték a stransi táborban lévő készletek megsemmisítését. 17.00 órakor az első szakaszok lőszerhiányt jelentettek, amely estére általános jelenséggé vált. Az SS teljesen körülzárt IV. fegyveres-zászlóaljának kivételével a riadóezred Stransban harcoló részei 11-ről 12-re virradó éjjel megkezdték a Neuhammerbe való visszaszivárgást.

Másnap, február 12-én Zoltay Waffen-Hauptsturmführer az ezred harcálláspontjához 11.00 óra körül beérkezett két német páncélgépkocsit (feltehetően Sd. Kfz. 223 típusúak) – tájékozódás végett – a Stransban bekerített IV. riadózászlóaljhoz irányította. Amikor délután 13.00 óra körül a páncélgépkocsik visszaérkeztek, jelentették Zoltaynak, hogy a zászlóalj parancsnoka már elesett, de az alakulat részei még a helyükön vannak. A parancsnokságot egy Velty nevű egykori hegyivadász százados vette át, de hamarosan ő is elesett. Hermándy-Berencz György Waffen-Hauptsturmführert, aki a harcok során kétszer is megsebesült, később Berthold Maack SS-Brigadeführer, a hadosztály parancsnoka a német Vaskereszt Lovagkeresztjére terjesztette föl. Hermándy-Berencz, mint az SS IV. fegyveres-riadózászlóaljának parancsnoka posztumusz megkapta az első osztályú német Vaskeresztet, majd március 23-án a Német Arany Keresztet is.

Február 12-én, a nap folyamán szovjet csapatok támadták meg a riadóezred parancsnokságát, de a hátuk mögül kitörő IV. riadózászlóalj maradéka (körülbelül 400 fő) az ezred harcálláspontját felmentette. A 12-éről 13-ára virradó éjjel szovjet támadások következtében felújultak a harcok, melyek során az ezrednél egyre inkább jelentkezett a lőszerhiány.

1945. február 13-án a Queisnél véget értek az SS magyar fegyveres-riadóezredének harcai. A csekély számú túlélő követte az elvonult magyar hadosztályokat: 13-án éjjel gyalogmenetben elérték Halbaut, de a szovjet ékek miatt tovább kellett állniuk, s Rothenburgba kerültek, ahol a magyar riadóezred katonáit rövid időre sáncmunkára alkalmazták. Zoltay első vezérkari tiszt gépkocsival kereste meg a magyar hadosztályok közös harcálláspontját (ekkor Zittau), s Grassy hadosztályparancsnok beleegyezésével tehergépkocsikat kért alakulata visszaszállítása céljából. A riadóezred harcai során mintegy 2600 fős állományának 57 százalékát vesztette el: 544 fő (ebből 17 tiszt) elesett, 955 fő megsebesült, vagy eltűnt. A riadóezred három szovjet harckocsit igazoltan kilőtt, míg további 14 darabot az 1. magyar SS-sízászlóalj riadóalakulatának páncéltörőágyús szakasza semmisített meg.

Időközben a február 7-től menetben levő „Hunyadi” és „Hungária” hadosztályok minden kötelékének el kellet érnie a Neuhammertől körülbelül 50 kilométerre délre lévő Deutschgabel térségét és az áttelepülés első fázisban ott kellet kialakítaniuk körleteiket. A menetoszlopok irányítását a magyar tábori csendőrök végezték, akiket – híven a korábbi német-magyar államközi egyezményhez – négy hadosztályhoz utaltak ki, így állományuk elegendő volt ahhoz, hogy a Neuhammert elhagyó összes alakulat irányítását viszonylagos rendben oldják meg.

Február 9-én a már Neuhammerbe visszatelepült „Hungária” hadosztály hagyta el utoljára a tábort. A reggeli menetkészültséget követően 12 óra 40 perckor jobb és bal oszlopokra tagolódva a hadosztály megkezdte elvonulását Neuhammerből. Ezredeinek még aznap el kellett volna érniük első napi menetcéljukat, Lissa térségét.

A „Hungária” hadosztály csapatait két oszlopba sorolták. A jobboldali oszlopban (parancsnoka Magyar Ödön Waffen-Standartenführer) elöl haladt az SS 64. (4. magyar) fegyveres-gránátosezrede, majd 26. (2. magyar) fegyveres-utászzászlóalja, mögöttük sorolt be az SS 26. (2. magyar) fegyveres-tüzérezrede, s végül a menetoszlop jobbját az SS 65. (5. magyar) fegyveres-gránátosezrede zárta.

A menet során a bal oldalon (az oszlop parancsnoka Vadnay Waffen-Standartenführer volt) elöl haladt a „Hungária” hadosztály 85. (6. magyar) fegyveres-gránátosezrede, majd az ellátó ezred, a kerékpáros-zászlóalj és végül a tábori pótzászlóalj következett. Zoltay menetparancsában úgy intézkedett, hogy „minden menetoszlop önállóan biztosítsa magát. Pc. [páncél-] elhárításra az oszl. [oszlop] élén és végén különös gondot fordítson, úgyszintén az erdős területen való áthaladáskor az esetleges rajtaütések elleni bizt.-ra [biztosításra].”

Az első napon azonban a „Hungária” hadosztály nem minden köteléke érte el a kijelölt menetcélokat, mivel (tekintettel az időjárásra és útviszonyokra) félúton visszafordultak Neuhammerbe.

Egy pihenőnapot követően, február 11-én a „Hungária” hadosztály Neuhammerbe visszafordult csapatai ismételten megkísérelték az elvonulást, s még aznap éjszaka elérték a kijelölt térséget (Burgundenau–Lissa– Zodel–Oberneundorf). A neuhammeri tábort a magyar katonák végleg kiürítették. A hadosztályt átvonulása közben Berthold Maack SS-Oberführer, a „Hungária” új hadosztályparancsnoka is szemügyre vette, aki órákkal az első egységek elindulása előtt érkezett meg Neuhammerbe.

Szemlézés közben tudatta a „Hungária” hadosztály magyar törzsével, hogy a továbbiakban felmenti őket a szolgálattétel alól, mivel saját „stábot” hozott magával. Ez irányú parancsait Festetich Benno, a „Hungária” hadosztály segédtisztje visszautasította, mivel a legtöbb tisztet a Honvédelmi Minisztérium vezényelte oda, s Beregfytől nem érkezett olyan értelmű parancs, amely szerint őket leváltanák.

Február 12-én a „Hungária” hadosztály részei, korábbi menetalakzatukat megtartva, követték a „Hunyadi” csapattesteit, s elérték Görlitz–Radmeritz–Ostritz–Marienthal körzetét, 14-én pedig folytatták útjukat Kiesdorf–Neudorf–Grosshennersdorfon keresztül Strahwalde térségébe.

Február 13-ig az addigi menetek során a „Hungária” hadosztály 21 katonája tűnt el, további hét főt pedig kórházba kellet küldeni. Eközben a jobboldali oszlop parancsnoka az alábbiakat hirdette ki:

„Felhívom az ala-ok [alakulatok] figyelmét a Nagynémet Birodalom területén való magatartásra. A ho. pk. [hadosztályparancsnok] úr a Birodalom területén mindennemű zabrálást, szajrézást – fosztogatásnak tekint – és az SS törvények szerint hadbírósági eljárást indíttat, melynek eredménye mindenkor halálbüntetés.”

A magyar hadosztályok február 20-ra beérkeztek Bautzen és Zittau térségébe, majd tovább folytatták menetelésüket nyugat felé. Eközben Maack hadosztályparancsnok a „Hungária” hadosztály tisztjeinek és altisztjeinek családjait kiparancsolta a menetből és a hadosztály ellátó alakulatával együtt, tehergépkocsi-szállítással a bautzeni pályaudvarra szállítatta, s így azok vasútra szállva érkeztek meg végül Bamberg és Bayreuth térségébe.

A „Hungária” hadosztály menetcélja 21-ére a Drezdától északra fekvő terület (Lichtenberg–Leppersdorf–Gross-Röchsdorf–Breitning-Hauswelde) volt, majd onnan kerültek volna elszállításra, immár vasúton. A hadosztály oszlopai továbbra is tartották alakzatukat, s a Drezdáig tartó menetek tárgyában (tartva az angolszász légitámadásoktól) az alábbi intézkedést adták ki:

„Felhívom a figyelmet a légi veszélyre, éppen ezért elrendelem, hogy az alakulatokon belül is aloszt-ok [alosztályok] között 100-100 m.es [méteres], járművek között legalább 10 m. [méteres] lgv. [légvédelmi] távköz betartandó. Légitámadás esetén minden gyság-i [gyalogsági] fegyverrel az elg-es [ellenséges] (mélyrepülésben lévőre) meg kell nyitni a tüzet. A legénység az utakat hagyja el, csak a járművek maradnak az utakon a hajtókkal.”

Február 25-én a „Hungária” tüzérezredét Canitzban, menetének egyik állomáshelyén értesítették, hogy eddigi szolgálati beosztásai érvényüket veszítették és állományának zömét, más összeállításban, különböző tanfolyamokra vezénylik. Állományából 48 főt (ebből két tisztet) a holland határ melletti Leerbe vezényeltek az SS (vontatott) páncélvadász-kiképzőosztályához, 34 főt (ebből egy tiszt) Beneschauba az SS-vadászpáncélos- és rohamlöveg-kiképző- és pótosztályához, 60 főt (ebből egy tiszt) az SS-légvédelmi tüzér pót-és kiképzőezredéhez irányítottak Münchenbe. Ezeken a helyszíneken folytatta kiképzését az SS 25. (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztálya is.

A „Hungária” hadosztály légvédelmi és páncélvadász alakulatainak felállítása (valószínűleg február 28-tól) megkezdődött. A „Hungária” hadosztálytól a kiképzéseken túl továbbá Grunoba, a 32. „30. Januar” SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz, illetve a IX. hadkerület-parancsnokság (Görlitz) 1461. erőd-zászlóaljához vezényeltek katonákat. A „Hungária” hadosztály tüzérezredétől e célból 250 főt (ebből öt tiszt) a 32. SS-önkéntes-gránátoshadosztályhoz, míg további 100 főt (ebből két tiszt) erődítési munkálatok végzésére Görlitzbe irányítottak, így az áthelyezésekből adódó létszámcsökkenés összesen 494 fő volt.

A Waffen-SS magyar hadosztályai (a „Hungária” március 1-jén) parancsot kaptak, hogy rakodjanak be a riesai teherpályaudvaron. Új menetcéljuk – ezúttal vasúti szállítással, Bayreuth volt. A vasúti szállítás több napot vett igénybe, s ezalatt az SS magyar hadosztályainak alakulatai keresztülhaladtak a nemrégiben porrá bombázott Drezdán is. Rendeltetési helyüket nagyjából hat napig tartó szállítás után érték el.

A „Hunyadi” hadosztály törzse március elején a Nürnberg közelében lévő Hilpolsteinben, míg a „Hungária” törzse (az inkább Bayreuth-hoz közeli) Neumarkt városában rendezkedett be.

Nürnberg és Bayreuth térségében folytatódtak a kiképzések. A „Hunyadi” hadosztály tüzérei a grafenwöhri gyakorlótéren már éleslövészeten vettek részt. Ezzel szemben a „Hungária” hadosztály magyar tüzérezrede röckenrichti szállásai körül még csak gyalogsági és alapkiképzését kezdte meg, mivel ebben a hadosztályban alapvetően magasabb volt az újoncok száma.

Március 20-án az SS Vezetési Főhivatala leváltotta 26. fegyveres-gránátoshadosztályának német parancsnokát és helyére mindkét magyar hadosztály parancsnokául, immár véglegesen, Grassy Józsefet nevezte ki. Berthold Maack SS-Oberführert az SS 20. (1. észt) fegyveres-gránátos hadosztályának vezetésével bízták meg.

Március 23-án a Waffen-SS magyar hadosztályait meglátogatta Beregfy Károly honvédelmi miniszter is, aki a körülbelül 40 000 önkéntes megszemlélése után kifogásokat tett a német félnél, elsősorban a hiányos felszerelés tárgyában.

A „Hunyadi” és a „Hungária” hadosztályok április elejéig maradtak Nürnberg és Bayreuth környékén, ahonnan akkor az elképzelések szerint az ausztriai Steyr városába kellet volna áttelepülniük. Április 9-én a „Hungária” hadosztály törzse – tekintettel a felszerelés hiányára – parancsot kapott a hadosztály feloszlatására, melyet másnap a legénység előtt ki is hirdettek.

1945. április 13-án az SS 26. (1. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályának önálló története tehát véget ért, noha a hadosztály alakulatainak egy része menetszázadokba osztva más alakulatok, elsősorban a „Hunyadi” hadosztály alárendeltségébe utaltatott. Az SS 26. (2. magyar) „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályát formailag – 107 napos fennállás után – német részről megszűntnek tekintették. A németek szándékaik szerint az SS magyar hadosztályának részeit különböző német alakulatok között akarták elosztani. Az erre vonatkozó intézkedések azonban nem kerültek végrehajtásra, így a „Hungária” hadosztály zöme mindvégig a „Hunyadi” hadosztállyal maradt, illetőleg magyar részről továbbra is egységes, létező hadosztálynak tekintették.

Április 11-én éjfélkor az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályát riadóztatták. Ezúttal amerikai csapatok közelítették meg a hadosztály állomáshelyét, így a hadosztálynak ismét el kellett hagyni szállásait. A területileg illetékes német XIII. hadkerület-parancsnokság (Wehrkreiskommando XIII - Nürnberg) azonban az SS magyar alakulatainak bevetését szorgalmazta, ekkor már érthetően nem törődve azzal, hogy azok az államközi egyezmény értelmében kizárólag magyar területen, Magyarország védelmében alkalmazhatóak. Ruszkay Jenő – az SS magyar hadosztályaiból létrehozandó XVII. hadtest ideiglenes parancsnoka – oldotta meg a helyzetet azzal, hogy megszerezte az SS Vezetési Főhivatalának nyílt parancsát, mely értelmében a hadosztályoknak az ausztriai Steyrbe kellett vonulniuk. A „Hunyadi” hadosztály részei és a „Hungária” hadosztály maradékai öt nap múlva, április 16-án megkezdték menetüket osztrák területre.

Beregfy 1945. április 12-én írásban közölte Grassyval az SS magyar hadosztályaival kapcsolatos irányelveit. A levél egyben válasz volt a két hadosztály közös parancsnokának korábbi jelentésére.

A „Hunyadi” hadosztály fegyver- és anyagtisztjének 1945. április 28-án készített feljegyzései alapján az SS magyar hadosztályai az alábbi felszereléssel rendelkeztek: 3781 Kar 98k típusú ismétlőkarabély (ebből 250 céltávcsővel), 250 öntöltő puska, 2800 pisztoly, 300 géppisztoly (MP–40), 50 könnyű- és 25 nehézgéppuska, 10 Gr.W. 34 típusú 8 cm-es és 10 Gr.W. 42 típusú 12 cm-es aknavető, 20 gyalogsági löveg, 10 páncéltörő ágyú (7,5 cm-es PAK 40), 1800 páncélököl, 50 páncélrém, nyolc könnyű és nyolc nehéz tábori tarack, négy Jagdpanzer 38(t) Hetzer típusú vadászpáncélos, 25 motorkerékpár, 19 személygépkocsi, 55 tehergépkocsi, három RSO vontató, három darab 8 tonnás és három 18 tonnás vontató, 2500 kerékpár, 52 tábori konyha és három sütőoszlop.

Egyes adatok szerint május 2-án a „Hunyadi” hadosztálynak kiosztották az állománytábla szerint előirányzott fegyverzetet, azonban azokat a teljes magyar önkéntes állomány között osztották szét, így az összevont hadosztályok sohasem érhették el a hadrafoghatóságot.

Szálasi Ferenc 1945. május 1-én a német Ostmark Hadseregcsoporttá átnevezett Dél Hadseregcsoport területére érkező magyar SS-alakulatokat csapatszolgálatilag a magyar 1. hadsereg parancsnokának, vitéz László Dezső vezérezredesnek rendelte alá. Harcászati vonatkozásban a magyar SS-csapatokkal a hadseregcsoport parancsnoka, Dr. Lothar Rendulic vezérezredes rendelkezett.

A kiadott hadosztályparancsokok elrendelték, hogy gyűjtsék össze a katonák zsoldkönyveit. Azokat más, a hadosztályokkal kapcsolatos iratokkal együtt Deák László SS-Oberführer benzinnel leöntette, majd felgyújtatta, s ezután főbe lőtte magát. A hadosztályok május 6-án érték el az amerikai csapatokat, majd Attersee térségében letették a fegyvert. Egyes vélemények szerint a magyar SS-hadosztályok önkénteseinek csak mintegy 1/3-a került amerikai fogságba, míg nagyobbik részük a polgári menekültek közé keveredve távozott.

A fegyverletételi egyezményt a hadosztályok megbízott parancsnokai, Podhradszky András és Temesváry Gerő írták alá. A hadosztály-parancsnokságok Atterseeben még 1945 júniusáig működtek, hogy ellássák a feloszlatás adminisztratív feladatait. Összegzésképpen megállapítható, hogy a Waffen-SS magyar hadosztályaiba jelentkezett és/vagy vezényelt magyar származású önkéntesek létszáma 1945. májusáig meghaladta a 40 000 főt.

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE