Rákosi Mátyás már gyerekként elvárta, hogy körülötte forogjon a világ

Kövess minket -on és -en!

Rákosi már gyerekként is szeretett a középpontban lenni, manipulálta, irányította társait. Fiatalon bekapcsolódott a politikába, csellel szökött meg az orosz hadifogságból, és „Salgótarján tábornokaként” tekintett magára.

Rákosi Mátyás egyike azon rendkívül kis számú magyar történelmi alaknak, akinek a megítélésében nemcsak a történészszakma egységes, de a személyét és tevékenységét a közvélemény is egyértelműen negatívnak értékeli. Neve egyet jelent a sztálini diktatúra magyarországi megvalósításával, a személyi kultusszal, elnyomással, terrorral, milliók nyomorával. Uralma egyértelműen a magyar múlt legsötétebb időszakai közé tartozik.

Rákosi 1892. március 8-án született a bácskai Adán (a település ma Szerbiához tartozik) egy 14 gyermekes magyar zsidó család ötödik gyermekeként. Édesapja, Rosenfeld József kereskedelemmel foglalkozott hol több, hol kevesebb sikerrel, ami a népes család anyagi helyzetére és lehetőségeire is erősen kihatott. Gyermekei közül 12-en érték meg a felnőttkort. A családfő ’48-as, Kossuth-párti hagyományokat ápolt – a családi legendárium szerint a nagyapa a szabadságharc idején kovácsként a népfelkelők kaszáit egyenesítette, amiért később, ahogy Rákosi visszaemlékezésében fogalmaz: „szaladnia kellett”. Rosenfeld Józsefet a falubeliek egyenesen Kossuth-zsidónak nevezték.

Az apában időnként felvetődött ugyan a judaista valláshoz és a zsidó faji identitáshoz való visszatérés gondolata, ám végül az asszimiláció mellett döntött: 1904-ben a család nevét Rákosira magyarosította.

A közhiedelemmel ellentétben a Róth Manó nem Rákosi születési neve volt, hanem egy később ráakasztott gúnynév. Valamikor a két világháború közötti időszakban keletkezett, a német Roth, azaz vörös szó utalás volt Rákosi pusztító szerepére a Tanácsköztársaságban és a kommunista mozgalomban, a Manó pedig a Mátyásból ferdülhetett. Gúny volt ez, zsidóellenes érzületű utalás származására és politikai meggyőződésére.

Akaratos gyerek, körülötte forgott a világ

A későbbi diktátor gyermekkoráról nagyrészt saját és testvérei visszaemlékezései szolgálnak információval, ez az úgynevezett memoárirodalom viszont érthető módon erős forráskritikát igényel a történészek részéről. Hiszen, ha valaki Rákosi Mátyást olvas Rákosi Mátyásról, egy hibátlan vezető portréját kapja: mindig és mindenben neki volt igaza, a legnehezebb feladatok jutottak neki, amelyeket tökéletesen megoldott, és lényegében soha nem hibázott.

Ha mégis kritikára vetemedik önmagával szemben, azt önigazolásra használja emlékirataiban. A sorok között olvasva mégis egy megalomániás, nárcisztikus személyiség bontakozik ki előttünk, és ennek jelei már egész ifjú korától megmutatkoztak. Szeretett a középpontban lenni, irányította és manipulálta társait, a családi nézeteltérések során édesanyját és fiatalabb testvéreit mindig a maga pártjára állította apjával szemben.

Gyerekként konok volt, makacs, akaratos, megszokta és el is várta, hogy körülötte forogjon a világ.

Emellett nagyon jó eszű, okos fiú volt remek memóriával, az iskolában jól teljesített. A család szeme fényévé vált, tehetsége okán pedig ő lett az a gyerek, akit a szerény anyagi körülmények ellenére is taníttattak. Sokat elárul az anekdota, miszerint az apja állítólag kijelentette, hogy „belőled biztosan országgyűlési képviselő lesz (…) 14 szavazatod már biztos, a többit majd megszerzem” – utalva a népes famíliára.

Baloldali irányultság és a veszett kutya

Szegeden végezte el a gimnáziumot, majd Budapesten a Keleti Kereskedelmi Akadémiát, ezt követően Németországban, Franciaországban és Angliában járt hosszabb tanulmányutakon. Az akadémián németül, franciául, törökül tanult, később elsajátította az angol, az olasz és az orosz nyelvet is.

Hamar, már középiskolai évei alatt bekapcsolódott a politikába a szociáldemokrata mozgalom mentén, akadémiai évei alatt pedig a baloldali Galilei Kör tagja lett. Sőt, nemcsak tagja, hanem egyik titkára is ennek az ateista, szabadgondolkodó, a polgári radikalizmus és a szocializmus eszmerendszerével rokonszenvező értelmiségi társaságnak, ahol a későbbi Tanácsköztársaság több vezetője is megfordult.

Mindebből még nem feltétlenül következik későbbi politikai pályája, de baloldali orientációja már láthatóan kialakult.

Az első világháborúban hadapród őrmesterként vezényelték a keleti frontra, itt mindössze két hónap után, 1915 áprilisában fogságba esett. Három évet töltött különböző orosz hadifogolytáborokban, ebben az időszakban nem fejtett ki különösebb politikai aktivitást – ellentétben sok más, baloldali meggyőződésű magyar hadifogollyal, akik politikai vonalon és/vagy katonaként csatlakoztak a vörösökhöz. A bolsevik hatalomátvétel és a polgárháború nyomán fellépő káoszt Rákosi a szökésre használta fel.

Méghozzá igencsak elmés módon. Miután rabságának helyét, a daurijai fogolytábort elfoglalták a fehérek, szigorúbbá vált a hadifoglyok őrzése, akadályozták a táboron kívüli mozgást, valamint a fogoly tisztek és a legénység közötti kapcsolattartást. Rákosi azonban egy olyan kiskaput használt ki, hogyha valakit megharapott egy kutya (ez elég gyakran előfordult, mivel a tábor körüli szeméthalmoknál sok kóbor eb őgyelgett), akkor a tábori orvos a seb ellátása után az illetőt azonnal Irkutszkba küldte veszettség elleni oltásra.

Rákosi ezért egy hegyes fadarabbal kutyaharapást imitáló sebeket ejtett magán, de a kórház helyett inkább hazafelé vette az irányt, 1918 áprilisában érkezett meg.

Szétzilálta a kiskereskedelmet

Úgy tűnik, ekkor még maga sem tudta, merre vigyen az útja tovább. Előbb apja vállalkozásába szállt be Szabadkán: nagyobb összegű kölcsönt szerzett, hogy élelmiszer-szállításokat kezdhessenek a háború végóráiban mindenből hiánnyal küzdő Bécsbe. Fél évvel később azonban, 1918 őszének végén belépett a frissen megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjába. Itt a maga 26 évével a fiatalok közé tartozott, bár igaz, a „nagy öregek” is csak a 30-as éveik elején, közepén jártak.

A Tanácsköztársaság megalakulása után Rákosi a Forradalmi Kormányzótanács legifjabb tagja lett: előbb a kereskedelemügyi népbiztosság helyettes vezetőjévé, majd a kormány április eleji átszervezését követően hatodmagával a szociális termelés népbiztosává nevezték ki.

Népbiztostársaival egyetemben az ideológiát a józan ész és a gyakorlati megfontolások fölé helyezve káros és sokakat megnyomorító tevékenységet folytatott.

Az élelmiszerboltok és patikák kivételével bezárattak minden üzletet, az embereknek a házbizalmikhoz kellett folyamodniuk a megfelelő utalványokért, ha bármit vásárolni akartak. Mindezt a központi gazdálkodás szellemében az áruhiányra és osztályszempontokra hivatkozva azon „elv” mentén, hogy a kiskereskedelem a spekuláció melegágya.

Ez a gyakorlatban – amellett, hogy a rendszer rengeteg visszaélésre, személyeskedésre adott lehetőséget – teljes mértékben szétzilálta a kiskereskedelmi hálózatot.

Salgótarján tábornoka

Rákosit más népbiztosokhoz hasonlóan a harctéren is bevetették. Az első világháborús fegyverletétel után hazánkat azonnal támadás érte, a román, a szerb és a cseh haderő számos alkalommal átlépte az antant által megszabott demarkációs vonalakat, és mind nagyobb és nagyobb területet foglalt el. A Károlyi-kormány visszavonult és tárgyalni próbált, a tanácskormány viszont felvette a harcot, a magyar Vörös Hadsereg a Felvidéken komoly sikereket ért el 1919 tavaszán. Rákosit, aki a hadifogságból való hazatérése után hadnagyi rendfokozatot kapott, politikai biztosként küldték az északi országrészbe, és valóban volt szerepe abban, hogy 1919 májusában az ottani egységek ellenálltak a cseh támadásnak az erősítés megérkezéséig.

Júliusban kinevezték a Tanácsköztársaság rendvédelmi, karhatalmi alakulata, a Vörös Őrség parancsnokának, feladata volt az állomány hűségének biztosítása a kommün és annak tényleges vezetője, Kun Béla felé. Mindebből aztán a személyi kultusz a korszakos katonai zseni képét alkotta meg: Rákosi Mátyás lett a rettenthetetlen hős, aki mindig a legveszélyesebb helyeken bukkan fel, ahol az ellenség túlerőben van, az egységek lázadnak, de ő természetesen úrrá lesz a problémákon. E mítoszból született 1953-ban A harag napja című film, Rákosit Soós Imre játszotta.

Salgótarjánban 1919 májusában egyébként jelen volt Münnich Ferenc, későbbi kormányfő (1958–1961) is, aki jó negyven évvel később nagyon elegánsan tette a helyére Rákosi szerepét: „a salgótarjáni hős a mindenkori magyar miniszterelnök; most én vagyok a miniszterelnök”. Rákosi maga is komolyan vette katonai zsenijét, és a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége, beosztásai nyomán úgy gondolta, a legmagasabb rangra jogosult. A Szovjetunió elleni német támadás 1941-ben Moszkvában érte, a katonakönyvében pedig fel kellett tüntetnie korábbi rendfokozatát. Habozás nélkül beírta, hogy „tábornok”.

Összességében a Tanácsköztársaság bukásáig Rákosi csupán a több tucatnyi magasabb beosztású funkcionárius egyike volt valahol az első és a második vonal határán, nem emelkedett a mozgalom igazán befolyásos vezetői közé. Ehhez még évtizedekre volt szükség.

Kövess minket -on és -en!