Kövess minket -on és -en!

A 90 éves korában elhunyt Israel Levin családja elmondta, hogy fontosnak tartotta, hogy mindenki megtudja, milyen borzalmas élete volt a második világháború idején.

Levin 11 éves volt, amikor apjával és egy csapat felnőtt társával együtt sikerült megpattannia a koncentrációs tábor kanálisán keresztül.

Levin gyermekei visszaemlékezve az életére elmondták, hogy az öreg gyakran mesélt nekik a nehézségekről, amelyeket fiatalkorában átélt és azzal korholta őket, hogy számára sokkal nehezebb volt az élet. Gyakran mondogatta: „13 éves koromig harcoltam az életemért, nem úgy, mint ti”. 

Levin fia, Ejal szerint az apjuk azt is fontosnak tartotta, hogy minduntalan elmesélje csodás megmenekülésének történetét.

„Az elmúlt években apa beteg lett, de tiszta öntudattal mesélt nekünk a partizánokról, akik segítettek a csoportjának az erdőkben, és arról, hogy egy lengyel család hónapokig rejtegette őt”.

Levin 1945-ben, 13 évesen érkezett Izraelbe az apjával, ahol az észak-izraeli Jagur kibucban telepedett le és ott gyerekkori megpróbáltatásai ellenére tisztes kort élt meg most bekövetkezett természetes haláláig.

Kövess minket -on és -en!

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

A Betyársereg a kezdetektől figyelemmel kíséri Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi magyar apát kálváriáját és küzdelmét. Ez utóbbi a lényeges, az atya ugyanis a megadás helyett a harcot választotta!

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Goebbels ezt a beszédét 1928. január 9-én mondta el. Ez a legterjedelmesebb fejtegetése a propaganda természetéről. Annál érdekesebb, mert korai időpontban hangzott el.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.