Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Ismét beperli a norvég kormányt a norvég fajvédő terrorista, hogy kikényszerítse teljes elkülönítésének megszüntetését – jelentette a norvég média.

Anders Breivik 2011. július 22-én 69 szélsőbaloldalit gyilkolt meg Utoya szigetén a Munkáspárt ifjúsági táborában. Oslo kormányzati negyedében pediggépkocsiba rejtett pokolgéppel megölt további nyolc személyt. Rystein Storrvik ügyvéd szerint Breivik a 2012-es elítélése óta magánzárkában van a börtönben, és büntetése alatt nem érintkezett más rabokkal.

Az év elején Breiviket másik börtönbe helyezték át, de Storrvik szerint nem történt előrelépés az emberi kapcsolatok terén – mondta az ügyvéd az NTB norvég hírügynökségnek. „A börtönőrökön kívül senkivel sincs kapcsolatban” – hangoztatta a jogász, majd hozzátette, hogy ez az emberi jogok megsértése. Januárban tartották a most 43 éves Breivik feltételes szabadlábra helyezési meghallgatását a telemarki kerületi bíróságon, ahol fehér fajvédő nézeteket adott elő és nemzetiszocialista tisztelgést mutatott, de azt vallotta, hogy nézetei megtartása mellett lemondott az erőszakról. A bíróság úgy döntött, hogy Breiviknek börtönben kell maradnia, mert még mindig „potenciális fenyegetést” jelent.

Breivik a Norvégiában kiszabható 21 éves maximális büntetést tölti. Azonban ennél tovább is fogva tartható, mert a törvény lehetővé teszi a bíróságok számára, hogy addig tartsák börtönben, amíg „veszélyt jelent a társadalomra”. A tárgyaláson beszámíthatónak nyilvánították, bár az ügyészség szerint „pszichotikus” volt. Nem fellebbezett az ítélet ellen, de pert indított a kormány ellen az emberi jogok megsértése miatt, amiért nem érintkezhet szimpatizánsokkal. Azt a pert elvesztette.

2016-ban azonban nyert abban a perben, melyben azt kifogásolta, hogy más elítéltektől elkülönítik, gyakorta levetkőztetik és átkutatják, eleinte gyakran megbilincselték. Panaszkodott továbbá a börtönkoszt minőségére, és arra is, hogy műanyag evőeszközökkel kellett ennie, és arra, hogy nem tudott kapcsolatba lépni rokonszenvezőkkel.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE