Kövess minket -on és -en!

A svéd hatóságok kitoloncolták az egyik dán nacionalista párt vezetőjét, aki muszlimellenes tüntetést akart szervezni Malmőben, írja az MTI a svéd rendőrségre hivatkozva.

Alapos volt a gyanú, hogy Rasmus Paludan, a Stram Kurs (Kemény Vonal) elnevezésű dániai szélsőjobboldali párt vezetője "törvényellenes cselekményre készül a városban, ahová azzal a céllal kívánt utazni, hogy iszlámellenes tüntetést szervezzen és koránt égessen" – mondta Calle Person rendőrségi szóvivő.

Paludan engedélyt kért a svéd hatóságoktól, de nem kapott. A liberális nézeteikről hírhedt svédek sem engedték, hogy a nacionalista nézeteket valló politikus eljusson a helyszínre. Azzal indokolták az elutasítást, hogy nem tudják szavatolni sem a járókelők, sem a tüntetők, sem az esetleges ellentüntetők biztonságát, azok a hatóságok, akik máskor a muzulmán csőcseléket napokig hagyják gyújtogatni és zavarogni. A rendőrségi szóvivő úgy fogalmazott, hogy Paludan várható magatartása "veszélyezteti a társadalom alapvető érdekeit".

A dán patrióta figyelmen kívül hagyta a tiltást, majdnem el is jutott Malmöbe, de a közeli Lernackenben őrizetbe vették és kitoloncolták, majd két évre eltiltották a belépéstől Svédországba. Ettől függetlenül a nap folyamán a Paludannal szimpatizálók mégis összesereglettek a városban, tüntetésük során három embert őrizetbe vettek "faji gyűlöletkeltés" gyanújával.

Rasmus Paludan nem először szervezett volna hasonló akciót. Tavaly áprilisban a dán fővárosban a bevándorlásellenes párt hívei felvonulást tartottak, de "antifasiszta" ellentüntetések is szerveződtek, majd összecsapás tört ki a csoportok között. Később az antifa ellen fellépő rendőröket is támadások érték.

Kövess minket -on és -en!

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.