Kövess minket -on és -en!

Ismét nyilatkozott antifa erőszaktevő Ilaria Salis börtönben szerzett barátnője, Carmen Giorgio, hogy a magyar börtönállapotok „rémségeiről” beszéljen.

Poloskákkal, szigorú őrökkel és tamponhiánnyal próbált érvelni az igaza mellett a korábban embercsempészet miatt letartóztatott nő, miközben a Salis által rajzolt életképeket mutatta be.

Nem csillapodnak a kedélyek, hiába intett nyugalomra mindenkit mindkét fél, egy ponton Ilaria Salis apja már az olasz miniszterelnök-helyettest, Matteo Salvinit is beperelte a lányával kapcsolatos nyilatkozatai miatt. Az ügynek még nincs vége, Salis több ezer követővel rendelkező Facebook-oldalt épített fel, hogy ezzel is küzdjön az embereket hátulról megtámadó lánya „igazáért”. Sokáig úgy tűnt, hogy megpróbálják elérni, hogy a római magyar nagykövetségen, házi őrizetben várja meg a magyar eljárás végét. Ezzel kapcsolatban azonban Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügyi miniszter közös közleményben hangsúlyozta, hogy az országok jogi szuverenitását tiszteletben tartva nem avatkoznak be a Magyarországon letartóztatásban lévő szélsőbaloldali erőszaktevő ellen indított bírósági eljárásba, így nem kezdeményezik a házi őrizetbe helyezést sem.

Azonban nemcsak az apa szeretné a magyar börtön falain kívül látni a 39 éves milánói nőt, de az egykori cellatársa is.

„Ilaria azt kérte, hogy ha már Olaszországban vagyok, mondjam el, hogy mennyit szenvedtünk. És ezt fogom tenni. Ő segített nekem, most én segítek neki” – így kezdte a nyilatkozatát Carmen Giorgio, aki három hónapig osztozott egy zárkán az antifa támadások elsőrendű vádlottjával. A nő korábbi kijelentései miatt, hogy „mennyire embertelenül” bánnak velük a börtönben, botrány kezdett el kibontakozni Magyarország és Olaszország között. Az elharapódzó hangulat miatt már a BVOP is egy rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül mutatta be Salis zárkáját. Mostanra már ott tart a történet, hogy olasz jogászok azon dolgoznak, hogy Olaszországban kerüljön házi őrizetbe.

Giorgio a papírjai szerint embercsempészetben való részvétel miatt ült börtönben. Fogva tartása alatt két kéziratban és néhány rajzban gyűjtötte össze gondolatait, amelyek bizonyos értelemben a budapesti magyar börtöncellákat tükrözik a La Republica hangulatkeltő cikke szerint:

„Mindenütt poloskák voltak, a szalámi, amit adtak nekünk, úgy nézett ki, mint a kutyaeledel, azoknak, akik nem tudtak tampont venni a menstruációjukra, vattát adtak, és néha arra kényszerítettek, hogy válasszunk a levegőzés és a zuhanyzás között.”

Az migránscsempész nő a történetet azzal is színesítette, hogy állítólag látott olyan fogvatartottat, aki egy zuhanyzás alkalmával már zúzódásokkal tért vissza a szobájukba. Salisszal közeli kapcsolatot alakított ki, az antifasiszta nő egy ponton még egy pár cipőt is adott a cellatársának, így Giorgio szerint újdonsült barátnője ebből következően már egy kiváló ember, és a magyar kormány hazudik a Gyorskocsi utcai börtön körülményeiről.

Az antifa támadásokkal kapcsolatos büntetőügy tárgyalása egy héttel ezelőtt vette kezdetét a Fővárosi Törvényszéken. Az előkészítő ülésen csak a másodrendű Tobias fogadta el a vádban vele kapcsolatban megfogalmazottakat, ám az ítélet ellen már fellebbezéssel élt a védőjével együtt. Ilaria és a harmadrendű német nő viszont tagadja a vádakat, vallomást nem akartak tenni.

Folytatás májusban várható, amikor tanúként hallgatja meg a törvényszék a terrorista banda áldozatainak a vallomását.

Kövess minket -on és -en!

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Kiadták annak a német katonának a memoárját, aki az első világháborúban együtt harcolt a fiatal Adolf Hitlerrel, és bepillantást nyert annak az embernek a gondolkozásába, aki aztán a történelem – Jézus Krisztus után – legismertebb embere lett.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.