Kövess minket -on és -en!

Győr a nacionalista színtér egyik legaktívabb vidéki bázisa, de persze az ellenséges oldal is képviselteti magát a nyugati végeken.

Ez idáig egy ilyen szellemi koszfészket méltatlannak találtunk még említésre is, de a hétvége sok mindent átírt.

Írásom során Győr egyik underground helyszínét mutatom be az olvasónak tényfeltáró szándékkal, hogy lássák, ez a fajta „underground” mit is takar valójában.

2023. február 2-án a Győrplusz Tv merő jó szándékból – ehhez semmilyen kétség sem fér – készített egy bemutató anyagot.

Annak ellenére, hogy úgy tűnik mintha Nagy Gyula valamilyen szer hatása alatt lenne az interjú során, azt lehet mondani, megható a felvétel. Rendkívül sok energiával megvalósított gyerekkori álom, egy olyan létrejött közösségi tér, mely a város kultúráját gazdagítja. Itt szeretném leszögezni még egyszer, hogy a helyi tv minden bizonnyal nem azért készítette a riportot, hogy ezt a fajta kultúrát népszerűsítse.

Látható ugyanis a riport közben egy hűtő, egy nagy „A” betűs matricával az oldalán. De ez az „A” betű vajon mit is takarhat? A köreinkben évtizedek óta ismert, viszont a „nagyközönség” előtt csak a hétvégén reflektorfénybe került antifa terrorszervezet jelképét.

Alább az első képen egy kurdisztáni terrorcsoport látható, alatta pedig egy antifa utcai zavargáson lobogó zászló.

Ezért egyértelműen kimondható: A Beton nevű hely egy antifa, azaz szélsőbaloldali kígyófészek!

Rendkívül álságos jelszavaik, mint kultúra, humanizmus, a hétvégén koponyákon viperával kopogtatott be hozzánk. A merényletekkel kapcsolatban tudjuk, hogy jóval több ember volt benne, mint akik kézre kerültek. Hát, tegyük fel a kérdést, hogy ezt az ideológiát követő emberek, főleg a határ közelségét alapul véve, vajon segíthették-e egymást?

Sokat mond a Beton fesztiváljain az étkezést biztosító szintén antifa brigád is, azon, hogy az Autonómia nevű szervezettel kapcsolatban lehet, már meg sem lepődünk.

Nem úgy néz ki, mint aki szeret füleseket osztogatni, de nagy valószínűséggel 2020-ban adhatott egyet:

E hét pénteki rendezvényükön pedig több ismert hazai szélsőbalos banda társaságában egy osztrák antifa punk zenekar lépett fel, alább látható a buli flyere:

Ha valakit felháborít, hogy Győr városában milyen helyet üzemeltet Nagy Gyula, akkor a ide kattintva érhető el a hely Facebook oldala, és Nagy nyilvánosan megosztott telefonszáma.

Kövess minket -on és -en!

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.