Kövess minket -on és -en!

Az angliai Camdenben zsidó-liberális szélsőségesek arra szólították fel a brit hatóságokat, hogy „tegyenek többet” annak érdekében, hogy megállítsanak a „neonáci” csoportok „gusztustalan” matricáinak elhelyezését.

A helyi sajtó korábban arról számolt be British Movement nemzetiszocialista szervezetet népszerűsítő matricák ésgraffitik jelentek mega városban.

Egy Zoë nevű zsidó, aki 15 éve él West Hampsteadben, azt mondta egy újságnak, „elege lett abból, hogy magának kell leszednie a matricákat, és azt állítja, hogy egy órán belül eltávolított 15-öt”.

A nő, aki nem akarta, hogy a vezetéknevét nyilvánosságra hozzák, azt állítja, hogy már hónapok óta foglalkoztatja ez a „gusztustalan” kérdés.

A British Movement arra buzdítja szimpatizánsait, hogy lépjenek kapcsolatba a szervezettel, hogy további matricacsomagokat kapjanak, és végezzék a propagandaakciókat a saját környékükön is.

E matricák üzenete, hogy el kell utasítani a multikulturalizmust, illetve deportálni az illegális bevándorlókat., valamint arra ösztökél, hogy meg kell védeni a brit kulturális örökséget és hagyományokat.

A zsidó-liberális sajtó nyaggatására a hatóságok képviselői is kijelentették: „A rasszista falfirkák és matricák megjelenése komoly aggodalomra ad okot, és ezek eltávolítását kiemelten kezeltük. Az ilyen rasszista vagy egyéb sértő üzenetekre mindig gyorsan reagálni kell.”

Így folytatták: „Az eltávolítás mellett megosztottuk a sértő graffitik és matricák ismert helyeit a közösségi biztonsági csapatainkkal és a rendőrséggel, hogy megvizsgálhassák, hogyan lehet megakadályozni, hogy ez megismétlődjön. A lakosok abban is segíthetnek, hogy gyorsan eljuthassunk ezekre a helyekre azáltal, hogy jelentenek minden graffitit és matricát a Love Clean Streets alkalmazáson keresztül, amelyet letölthet az alkalmazásboltjából."

A Community Security Trust (CST), az egyesült királyságbeli zsidókat védelmező szemita felsőbbrendűségi szervezet a következőt nyilatkozta az interneten: „Reméljük, hogy a Camden Council biztosítani tudja a matricák azonnali eltávolítását.”

Kövess minket -on és -en!

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.