Kövess minket -on és -en!

Fejenként tizenhárom évi letöltendő börtönbüntetést szabott ki egy athéni bíróság az Arany Hajnal görög nemzetiszocialista szellemiségű párt több vezetőjére, köztük Nikólaosz Mihaloliákosz pártvezetőre.

A bíróság egy héttel ezelőtt bűnszövetkezetnek minősítette a pártot a perben, amelyben négy ügyet egyesített: Pavlosz Füsszasz baloldali rapper meggyilkolását, bevándorló halászok és baloldali aktivisták ellen elkövetett támadásokat, illetve a bűnszervezetként való működés vádját.

Mihaloliákosz és a párt több más vezető tisztségviselője végül elismerte a bűnszövetkezet irányítása vádját, míg korábban mindent következetesen tagadtak, és azt állították, hogy politikai boszorkányüldözés áldozatai.

A 13 évre elítéltek között van Joánnisz Lagósz európai parlamenti képviselő, aki csak volt tagja az Arany Hajnalnak. Ellene Görögország elfogatási parancsot ad ki, és az Európai Parlamentnek fe kell oldania a mentelmi jogát. Szintén 13 évet kapott a párt volt szóvivője, Ilíasz Kaszidiárisz, azután Hrísztosz Pappász athéni parlamenti képviselő, Mihaloliákosz jobbkeze, valamint Ilíasz Panagiótarosz és Geórgiosz Germenísz volt görög parlamenti képviselők. Csak Artémisz Mathaiópouloszt, Mihaloliákosz volt vejét ítélték rövidebb idejű, hat évi börtönbüntetésre. Füsszasz gyilkosát, az Arany Hajnal egyik militáns tagját, Geórgiosz Roupakiaszt életfogytig tartó börtönre ítélték.

Az öt évvel ezelőtt elkezdődött pernek 68 vádlottja volt, és közülük mintegy 50-et ítéltek el különböző bűncselekményekért: bűnszervezethez tartozásért, emberölésért, garázdaságért, illegális fegyvertartásért. A többieket felmentették. A vádlottak között volt a párt 17 korábbi parlamenti képviselője és több rendőr.

Kövess minket -on és -en!

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

1945. május 9-én, éjfél után néhány perccel írták alá a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, de ezzel az európai hadszíntéren még nem ért a második világháború.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Dieppe kis csendes halászvároska Normandia keleti peremén, a Bethune folyócska tölcsér alakú torkolatának két oldalán terül el a La Manche csatornánál.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

A végső vereség után az addig hatalmon lévő hungaristák sem kerülhették el, hogy a diadalittas győztesek kegyetlen vérbosszút álljanak rajtuk.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.