Kövess minket -on és -en!

A Ku Klux Klán-tag Richard Holzer a Colorado állambeli Pueblo városának zsinagógáját akarta felrobbantani.

Pechére azonban – magukat nemzetiszocialistának álcázó – FBI ügynököktől vett volna csőbombákat és dinamitot, akik kifejezetten keresték vele a kapcsolatot és bíztatták is tette elkövetésére. Ez egyébként bevett módszer az FBI-nál.

A vizsgálat során a fiatal fehér férfi bűnösnek vallotta magát.

Szövetségi bírósági dokumentumok szerint az FBI a közösségi médiában általa posztolt "rasszista, antiszemita és fenyegető tartalmú" írások alapján bukkant Holzer nyomára.

Egy alkalommal elmondta az egyik titkos ügynöknek: igyekszik a város zsidó lakosainak tudomására hozni, hogy nem kívánatos személyek Pueblóban, és költözzenek el, vagy a halál vár rájuk. Egy másik titkos ügynöknek magát automata fegyverrel ábrázoló fényképet küldött azzal, hogy készen áll a RaHoWa-ra, azaz a szent faji háborúra (Racial Holy War).

Eric Dreiband helyettes államügyész nyilatkozta: "A vádlott bombamerényletet tervezett a Temple Emanuel zsinagóga ellen azzal a céllal, hogy a zsidókat elüldözze Pueblóból. A vallási türelmetlenségből fakadó erőszak a szabad társadalmat veszélyezteti. Az igazságszolgáltatás folytatja a gyűlöletcselekmények elleni vizsgálatot és azok megtorlását."

Az ügyben 2021. január 20-án hirdet ítéletet Raymond P. Moore kerületi bíró tanácsa. A 28 éves Holzerre kiszabható legmagasabb büntetés húsz év börtön "gyűlölet-bűncselekményért", további húsz év robbanóanyag birtoklásáért, valamint 250.000 dollár pénzbüntetés.

Kövess minket -on és -en!

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.