Kövess minket -on és -en!

Berlinben a múlt héten, a szerdáról csütörtökre virradó éjjel ismeretlen tettesek fölnyitották, pontosabban elkezdték kiásni a Prágában 1942-ben meggyilkolt Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer jeltelen sírját.

Föltételezések szerint a sírgyalázók Heydrich földi maradványait akarták eltávolítani a sírból, ám egyelőre azt nem lehet tudni, hogy milyen célból. A Berlini Rendőrség szóvivője közölte, hogy Heydrich földi maradványait érintetlenül hagyták, s a tettesek kiléte után a rendőrség nyomozást indított – írja abhikhabartak.com hírportál.

A visszatemetett sír az Invalidenfriedhof temetőben (fotó: AFP)

A berlini Hadirokkant temetőben (Invalidenfriedhof) Reinhard Heydrichen kívül számos neves német katonatiszt és politikus nyugszik. Érdekes módon a német hatóságok csak ma adtak hírt a múlt héten végbement sírgyalázásról, pontosabban Heydrich földi maradványai elrablási kísérletéről. A megbontott sírt a temető munkásai csütörtökön reggel fedezték fel, s a rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást a tettesek kézre kerítésére. A berlini rendőrség szóvivője szerint a tettesek végül nem forgatták ki Heydrich földi maradványait, és nem is vitték magukkal.

Ezen a talapzaton állt Reinhard Heydrich sírkeresztje, amelyet 1945-ben az oroszok ledöntöttek

Miután a szövetséges hadak 1945-ben elfoglalták Berlint, a temetőkben eltávolították a neves német politikai és katonai vezetők sírjairól a neveket, magyarán jeltelen sírokká változtatták a végső nyughelyüket. A múlt hetihez hasonló esetre már 2000-ben is sor került, amikor is szélsőbaloldaliak kiásták Horst Wessel föltételezett sírját, s az ott talált koponyát bedobták a Spree folyóba. A rendőrség később azonban közölte, hogy a meggyalázott sír nem Horst Wesselé, hanem az az édesapjáé volt.

Reinhard Heydrichet 1942-ben nevezték ki a Cseh-Morva Protektorátus vezetőjévé, ám néhány hónap múlva, 1942 májusában Prágában halálos merényletet követtek el ellene. A berlini Invalidenfriedhof temetőben végbement temetésén Adolf Hitler is gyászbeszédet mondott. A Berlint elfoglaló szovjetek Reinhard Heydrich síremlékét is lerombolták, nyughelyét jeltelenné változtatták.

H.J. - Kuruc.info

Kövess minket -on és -en!

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.