Kövess minket -on és -en!

Kanada közbiztonsági minisztériuma fontolóra vette, hogy felveszik a terrorszervezetek listájára a Proud Boys (Büszke Fiúk) nevű amerikai patrióta szervezetet – írja a Guardian.

A neoliberális extrémizmus mintaországaként is ismert kontinensnyi országban a döntést részben azzal a nyilvánvalóan elégtelen indokkal próbálják alátámasztani, hogy szervezet tagjai jelen voltak a déli szomszéd Amerikai Egyesült Államok fővárosában lezajlott tüntetéseken.

A Proud Boys terrorszervezetté nyilvánítását a kanadai Új Demokrata Párt javasolta még a múlt héten. Állításuk szerint a szervezet a capitoliumnál "belföldi terrorcselekmények elkövetéséhez" járult hozzá. 

Bill Blair miniszter a kanadai CTV News-nak nyilatkozva elmondta: "közelről figyeljük a Proud Boys-t és ahhoz hasonló, fehér szupremácista, antiszemita, iszlamofób és mizogin szervezeteket és mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák térnyerésüket".

Amennyiben a szervezetet felveszik a listára, azt az jelentené, hogy a vagyonuk a kanadai hatóságok bármikor lefoglalhatják. Emellett a szervezet tagjait egyéni szinten is érintheti a döntés, mivel ennek fényében a bankok és nagyvállalatok inkább elkerülik őket, mintsem hogy üzletet kössenek velük – fejtette ki Jessica Davis terrorizmus-szakértő, aki annyira sem volt képben a témában, hogy nem tudta, az említett zsidó-liberális vezetésű techcégeknek nem kell semmiféle terrorlista, önként és dalolva tiltanak ki bármilyen jobboldali szervezetet a szolgáltatásaikból.

A Proud Boys-t egyébként egy kanadai férfi, Gavin McInnes alapította, aki a Vice magazin társalapítója is volt. A terrorszervezetté nyilvánítással olyan szervezetek mellé vennék fel a nagyrészt dolgozó családapákból álló mozgalmat, mint az Iszlám Állam vagy az Afrikában rendszeresen tömeggyilkossákat elkövető, szintén iszlamista Boko Haram.

Itt kell megemlíteni, hogy a kanadai hatóságok 2019-ben már terrorlistára tették a nacionalista szkinhedek által alapított és vezetett Blood and Honour mozgalmat, ennek indoklásaként pedig azt hozták fel, hogy Floridában a 90-es években két bőrfejű halálra vert egy csövest.

Az Antifa és a BLM amerikai nagyvárosokat porig égető, több tucat ember halálát okozó tavalyi zavargásai kapácsán persze a kanadai kormánynak ilyesmi eszében sem jutott, hiszen a fehérgyűlölő szélsőbaloldal lényegében nyugodtan, gyújtogathatott és gyilkolászhatott Észak-Amerikában, és továbbra sem kell tartaniuk attól, hogy ezt esetleg terrorizmusnak minősítik vagy komolyabban fellépnek velük szemben.

Kövess minket -on és -en!

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Az egyre jobban radikális antifasisztába forduló ausztrál kormányzat nem díjazta a néger rapper hitlerista megnyilvánulásait.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.