Kövess minket -on és -en!

Reggel 6 óra körül erősen felfegyverzett elitrendőrök megrohamoztak több lakást Lipcsében (Szászország) és Jénában (Türingia). A műveleteket a Szászországi Állami Bűnügyi Rendőrség (LKA) végezte a Drezdai Ügyészség irányításával.

Az intézkedés során a Kitörés napjakor Budapestet terrorizáló antifákat állították elő, írja a Szent Korona Rádió.

A különleges rendőri egységek szerda reggel megrohamoztak számos baloldali szélsőséges úgynevezett foglalt lakást Lipcse-Connewitzban és Jénában. Céljuk a Magyarországon számos támadást elkövető, a magyarok hatóságok által azóta is körözött terrorista antifák letartóztatása volt, melyet sikerrel végrehajtottak. Letartóztatták: Clara Wittkugelt (22) Emilie Dieckmannt (21) Moritz Schroetert (21)

További négy baloldali szélsőséges, köztük Tobias Edelhoff, a Hammer-banda egyik fontos kapcsolattartója már börtönben van Magyarországon. Most pedig a ma elfogott baloldali szélsőségeseket gyorsan ki kell adni Magyarországnak, hogy ott bíróság elé állíthassák őket – írják a német források.

Sajnálatos módon a magyarországi kapcsolattartóik mai napig szabadlábon vannak, ellenük nem adtak ki körözést. Kérdés, egyáltalán tudják-e a nyomozók, hogy kik hívták, majd segítették őket Magyarországról...

Kövess minket -on és -en!

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.