Kövess minket -on és -en!

Két hónappal ezelőtt támadás érte a Junge Nationalisten egyik vezetőjét, Paul Rzehaczek-et otthonában. Antifák álcázták magukat rendőröknek, így törték rá az ajtót, majd brutálisan összeverték.

Paul most nyílt levélben fordul minden európai nacionalistához, melyet mi is leközlünk.

Az eredeti hírt egy Németországban élő bajtársunk blogjáról vettük át, melyet a hivatkozásra kattintva értek el. Lentebb pedig Paul levele:

Kedves Barátaink, Támogatóink és Szimpatizánsaink!

Két hónap telt el azóta, hogy baloldali terroristák rendőrnek öltözve törtek be a lakásomba, és kalapácsokkal verték a fejem és a lábaim, a földön fekve pedig paprika spray-vel is lefújtak, ami olyan súlyos bőrirritációt okozott, hogy a nyomai az egész testemen megjelentek. A támadók szándéka egyértelmű: Nem csak testileg, lelkileg is meg akartak törni. Ezért támadtak rám a saját otthonomban.

Most itt az ideje, hogy köszönetet mondjak. Nagyon meghatott az a hatalmas mértékű szolidaritás, amit tapasztaltam, gyakorlatilag Európa szerte. A postaládám tele volt támogató üzenetekkel, és a konkrét segítségnyújtás sem maradt el. Természetesen köszönettel tartozom a családomnak is, akik mellettem voltak ezekben a nehéz időkben. Ilyenkor érzi igazán az ember a család és a barátok támogató erejét.

Köszönetet nyilvánítok mindazoknak, akik szolidaritásukról biztosítottak, és a tettek mezejére is léptek akár az online, akár a valós világban. Sor került nyilvános eseményekre, tüntetésekre, flashmobokra, de íródtak támogatói dalok és megdöbbentően magas elérésű bejegyzések a közösségi médiában, amik mind-mind rámutatnak a baloldali erőszak valós voltára. Ezekért most mind köszönetet mondok!

Sajnos mára egyértelművé vált, hogy az ellenem intézett támadás a mostani terrorhullám első akciója volt. Azóta országszerte gyújtottak fel edzőtermeket, klubházakat, sőt még könyvesboltokat is. Úgy tűnik, hogy a baloldal gyűlölete nem ismer határokat.

Ezeknek a támadásoknak figyelmeztetésül kell szolgálniuk mindannyiunk számára: A szélsőbaloldaliakat nem érdekli a vita. Hangsúlyozom, hogy azoknak az embereknek, akik szeretik a hazájukat, függetlenül attól, hogy milyen politikai szervezethez tartoznak, össze kell fogniuk, mert bármelyikünket érhette volna egy ilyen támadás. Továbbá emlékeztetlek benneteket arra, hogy az önvédelem és az éberség innentől kezdve nem lehet opcionális, és nem lankadhat egy pillanatra sem. Maguktól értetődőnek kell lenniük. A konkrét támadás általában egy embert érint, de ne feledjétek: Egy mindenkiért, mindenki egyért!

Forrás: Nacionalista Zóna

Kövess minket -on és -en!

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.