Kövess minket -on és -en!

96 éves korában, a nyugat-ausztráliai Perth-ben hunyt el Charles Zentai (azaz Zentai Károly)  – tudatta a The West Australian napilap.

(MNO nyomán)

Az 1921-ben Budafokon született férfi a kétezres évek közepén lett ismert, amikor a hatóságok háborús bűnökkel gyanúsították meg. A vádak szerint Zentai 1944. november 8-án a magyar királyi hadsereg tiszthelyetteseként egy budapesti laktanyában többedmagával megkínozta, majd a Dunába dobta és ezzel meggyilkolta a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó férfi, megszegve a törvényt, nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot.

Magyarországi cionista körök nyomást gyakorolva a hatóságokra 2005-ben kérték az 1950 óta Ausztráliában élő idős férfi kiadatását, amelyre az ausztrál kormány rábólintott, el is fogták Zentait. Ám az ausztrál szövetségi bíróság érvénytelenítette a döntést, végül a legfelső bíróság 2012-ben úgy döntött, hogy nem adható ki Magyarországnak.

Döntését azzal indokolta, hogy a magyar jogrendben még nem szerepelt a háborús bűn az említett állítólagos gyilkosság idején, ezért nem lenne jogszerű az eljárás, amelyet Zentai ellen lefolytatnának Magyarországon. A férfi elhagyhatta a börtönt. Akkor a Navracsics Tibor nevű közigazgatási és igazságügyi miniszter sajnálatosnak nevezte a döntést.

A múlt héten elhunyt férfi fia, Ernie Steiner a The West Australiannek úgy fogalmazott, Zentai hihetetlenül kedves és szerethető ember volt. Szerinte tévesen gyanúsították meg apját, és nem hagyták, hogy bebizonyítsa ártatlanságát. Elmondta, apja korábban azbeszttel dolgozott, amitől egy ritka rákfajtában, a mezoteliómában szenvedett.

"Ausztráliában nincs meg a politikai hajlandóság a háborús bűnökkel gyanúsított nácik levadászására" – fogalmazott Peter Wertheim, az Ausztrál Zsidóság Végrehajtó Tanácsa nevű szervezet igazgatója. Azt is mondta, hogy a meggyilkolt Balázs Péter rokonai "nem akartak bosszút állni Zentain, csak az igazságot szerették volna megtudni az ügyben".

Kövess minket -on és -en!

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A második világháború egyik leghíresebb repülőgép-párbaja a brit Supermarine Spitfire és a német Bf 109-es között zajlott le. Ebben igen nagy része volt a hajtóművek teljesítményének.

„Nem engedhetjük meg, hogy a zsidókból nácikat csináljanak” – üzente a rabbi, aki büszke a garázdaságra, amit elkövetett.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Visszatért, majd le is lépett az X (korábban Twitter) médiaplatformról Kanye West, az antiszemita néger, aki mára szintet lépett és nyíltan vállalja, hogy „meggyőződéses náci”.

Az i. e. 6. században, az antik görög kultúra virágzó világában született egy különleges mestermű, amely ma is ámulatba ejti a művészet és történelem szerelmeseit, a a zsidókat és libsiket pedig zavarba.

1977. augusztus 15-én üres szobával szembesültek a római Celio hadikórház őrei, amikor reggel tízkor kinyitották az ajtót. Pedig nem akárkinek kellett volna bent lennie.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

A Krím-félszigeten nem volt nagy számú a fegyveres őrök csoportja. A Fekete-tenger veszi körül, a kontinenssel csak egy híd köti össze. Ezen illetékteleneknek átmenni pedig lehetetlen. Érthető, hogy az őrök unatkoztak, amit fokozott a helyhez kötöttség is.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

A skandináv származású, óészaki nyelvet beszélő kereskedő, hajós és harcos vikingek a 8. század vége és a 11. század között Európa-szerte rettegett harcosokká váltak.