Kövess minket 
-on és 
-en!
Tapasztalataim szerint kétféle módon védekeztek az emberek a lágerélet szörnyűségei ellen: egészségrontással, amitől a mielőbbi hazajutást remélték, és egészségkarbantartással a majdani hazatérés reményében.
Nem sokkal kiszállításom után elkerültem a Krím-félszigetet Ukrajnával összekötő földrészre, az Izjumi Vegyészeti Gyár építkezésére, a 7299/2. számú lágerbe. Mivel a táborban elterjedt a hír, hogy csak a beteg, legyöngült foglyokat szállítják haza, az egyébként is állandóan éhes emberek egy része mindent megtett fizikai állapota továbbromlása érdekében. Egyesek tengeri sóval „felfújták’” magukat, amitől vizesedtek, mások dohányt nyeltek nyersen, volt, aki az olajos, apró hal kopoltyúját is megette, amitől nemcsak betegebb lett, hanem bele is halt. Egy ilyen eset boncolásánál ott voltam, láttam, hogy a vérző gyomorfal tele volt apró kopoltyúkkal, amelyek összevagdosták a gyomorfalat.
Már hónapok óta nem ettünk húst. Az egyik napon társaim kacsazsírra emlékeztető ikrás zsírral kenték meg kenyerüket. Nem hittem a szememnek. Kérdeztem, ki volt a kolhozban? Kuncogás, nevetés volt a válasz. Az én kenyeremet is megkenték. Nem emlékszem, mikor ettem utoljára olyan jóízű zsíros kenyeret. Kérdezték is: hogy ízlik? Csak azután árulták el: kint voltak a sztyeppén tüzelőt szedni, közben összefogdosták a sündisznókat, megnyúzták, húsukat kisütötték, a zsírt pedig kenyérre kenve fogyasztották el. Egy sünből 3 deciliter zsír sült ki.
H. A. – Békéscsaba
HH 1996/4.
