Kövess minket -on és -en!

Nem bánta meg a gyilkosságot, és saját bevallása szerint Allah utasítására vágta le a rábízott gyerek fejét a moszkvai dada.

A korábban emlegetett magánéleti szálról már nem beszélnek a hatóságok. A nyomozás adatai szerint a nő megvárta, amíg áldozatának szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást.

Allah utasítására hivatkozott szerdán az az üzbegisztáni nő, aki Moszkvában a hét elején megölte a gondjaira bízott négyéves kislányt.

Gülcsehra Bobokulova, miközben a bíróság elé vezették, újságíróknak azt mondta: Allah utasításának tett eleget azzal, hogy megölte és lefejezte a kisgyermeket.

A 38 éves nő hétfőn az egyik moszkvai metrómegálló mellett bukkant fel, és kezében a kislány levágott fejével öngyilkos robbantással fenyegetőzött.

Őrizetbe vételét szerdán két hónappal, április 29-ig meghosszabbította a bíróság. A kislány dadájaként dolgozó háromgyermekes anya nyugodtan, a világhálón közzétett felvételek szerint szinte közömbösen hallgatta, amint a bíróság kihirdette döntését, és ellenkezés nélkül tudomásul vette azt.

A nő a bíróság előtt elismerte bűntettét, de arra a kérdésre, hogy megbánta-e a gyilkosságot, a fejét rázta – írta a Lifenews.ru orosz internetes portál.

A tárgyaláson felszólaló egyik nyomozó közlése szerint a hatóságok egyelőre nem találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy bárki másnak köze lett volna a gyermekgyilkossághoz. Az ügyészség ugyanakkor feltételezi, hogy voltak felbujtói a rémtettnek.

Az orosz hatóságok korábban azt közölték, hogy a nő nem beszámítható, mentálisan zavart személyiség.

Keresik a nő férjét, akinek gyanú szerint köze lehet a gyilkossághoz – közölte a Lifenews. A hírportál korábban azt írta, hogy a nő állítólag férje hűtlenségével indokolta tettét.

A nyomozás megállapította, hogy hétfőn Bobokulova megvárta, amíg négyéves áldozatának szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást. A gyermek dadája később a gyerek levágott fejét az egyik kezében tartva az Oktyabrszkoje polje metróállomásnál üvöltözött, ahol a hatóságok őrizetbe vették.

A nő ellen várhatóan március 4-én emelnek vádat.

(HVG)

Kövess minket -on és -en!

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.