Kövess minket -on és -en!

A bal szemét elveszítette, és csak egy hajszálon múlt az élete a Baz nevű kandúrnak.

Baznak az volt az egyetlen hibája, hogy a külleme néhány retardáltat túlságosan emlékeztetett Adolf Hitlerre. Ezért verték kis híján halálra és dobták egy szemetesbe, valószínűleg azok a környékbeli, a háború vége után még 7 évtizeddel is aktív "antifasiszta ellenállók", akik korábban több alkalommal is "neonácizmussal" vádolták meg a szerencsétlenül járt jószágot a kinézete miatt.

Amikor rátaláltak, a hét éves macskának több súlyos sérülése is volt. Őt hónappal elteltével úgy tűnik, hogy csodával határos módon Baz teljesen felépült – írja a Daily Mail.

A macska huszonhat éves gazdája, Kristy Sparrow hatszáz fontot (235 ezer forint) fizetett az állatorvosnak kedvence kezelésére, ami igencsak megterhelő volt a szupermarketben dolgozó nőnek.

Kristy a brit lap riporterének elmondta, hogy miután májusban megjelent egy cikk a cicája brutális megveréséről, sokan küldtek neki némi pénzt az orvosi számlákra, de az adományokból alig 80 font jött össze.

A gazdi elmondta azt is, hogy Baz már teljesen jól van, leszámítva, hogy elveszítette egyik szemét. A kedves szomszédoknak is köszönhetően a macska most már újra kimerészkedik a házból, igaz csak a saját kertjükbe. Kristy azonban nem bánja, ha Baz nem csavarog messzire, mint mondja, nagyon aggódik, hogy macskáját a retardáltak újra megtámadhatják.

(Daily Mail nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Az ODESSA nevű titkos SS szervezet üldözött nemzetiszocialisták ezreit mentette ki Németországból a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülés fő célpontja a biztonságos Argentína volt. A zsidó szupremácisták keresik, hogy élnek-e még olyanok, akiken még bosszút állhatnának.

A német hadügyminiszternek végre leesett a tantusz. Boris Pistorius szerint Putyin ukrajnai hadjárata „többé már nem regionális háború”, mert Putyin egy új világrendért harcol.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

1939. november 8-án este 20.45-kor Konstanznál, a svájci-német határt alkotó drótkerítéstől 25 méterre két német határőr feltartóztat egy Georg Elser nevű ácsot, majd a határállomásra kísérik gyanús viselkedése miatt.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál Péter ellen emelt 5 év után (!) vádat az ügyészség, amiért más hazafiakkal együtt egy nyilvánosan meghirdetett, LMBTQP+ rendezvényre szerettek volna bejutni, ahol az iskolai LMBTQP érzékenyítés volt a téma.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.