Kövess minket -on és -en!

A 22 éves Brendin Horner minden csontját eltörték, holttestét egy póznához kötötték néger nacionalisták, így küldtek üzenetet a fehéreknek, akiknél betelt a pohár.

Erőszakba torkollt az a tüntetés, melyet fehér farmerek rendeztek a Dél-Afrika Free State tartományában található Senekal városban. Több száz fehér farmer és néhány helyi fekete gyűlt össze, hogy támogassák az elhunyt Brendin Horner családját.

A 22 éves farmeren múlt pénteken ütöttek rajta. Kegyetlenül megkínozták, majd megfojtották, holttestét pedig egy póznára kötözték, üzenetként a helyi fehér farmereknek, hogy mi vár rájuk is. Megtalálói szerint borzalmas állapotban volt a teste, megkínzói minden végtagját eltörték.

A rendőrség őrizetbe vett két férfit, Sekwetje Mahlambát és Sekola Matlalestát, a városba érkezésükkor azonban már egy csoport dühös farmer várta őket, akik személyesen kívánták megbosszulni fiatal társuk halálát. A tüntetés tovább eszkalálódott, két puskalövés is eldördült, egyre többen gyűltek az utcára, míg végül pár száz fős tömeg tiltakozott a fehér népirtás ellen.

A tüntetők a bíróság épületét is megrongálták, valamint egy rendőrautót is felgyújtottak.

A dél-afrikai fehér farmerek és a feketék között három évtizede feszült a viszony. Az ország nyugati részén főképp fehérek és félvérek laknak, az ország középső és keleti felén viszont különböző nyelven beszélő feketék. A fő problémát az okozza, hogy nyugaton a földbirtokok jelentős része továbbra is a fehérek kezében van, ezek a családok azoknak a telepeseknek a leszármazottai, akik a XVIII–XIX. században költöztek ide Hollandiából.

A – fekete-kommunista gyökerű – kormány álláspontja szerint viszont Afrika a feketéké, és fehéreknek nem lenne joguk ott élni, lényegében lopták a földet, így az alkotmányba foglalták, hogy az állam ingyen és bérmentve elkobozhat földeket a fehér bőrszínű farmerektől.

Ezzel az indoklással annyi történelmi probléma van, hogy az országban jelenleg élő feketék (bantuk) ősei konkrétan a fehér telepesek után érkeztek, ráadásul ők voltak azok, akik a békés helyi törzseket tatárjárásként kiirtva elfoglalták mai helyüket Dél-Afrikában. A helyi őslakosokkal olyan távoli rokonságban sem állnak, mint mondjuk mi az tádzsikokkal.

A fajgyűlölő alkotmánymódosításnak kisebb nemzetközi visszhangja is volt, de mivel feketék hozták meg fehérek ellen, és mint tudjuk, a fajgyűlölő csak az egyik irányban működik, a nyugati sajtó "leösszeesküvéselméletezte", és ettől felbátorodva a néger nacionalisták elkezdték sorra meglincselni és meggyilkolni a fehér farmereket.

Az elmúlt évtizedben egyre több, egyre súlyosabb támadás történt, a támadók egyre kegyetlenebbek, a fehér telepesek pedig egyre ingerültebbek, hiszen az állam ebben a kérdésben nem mellettük áll.

A helyiek szerint a rendőrség a legtöbb esetben még akkor is sima fegyveres rablás miatt nyomoz, amikor egyértelmű a tudatos, faji indíttatású gyilkosság, például a sikeres betörés után a kapuban megvárják a farmert, vagy amikor nem is visznek el semmit, csak megerőszakolnak és meggyilkolnak mindenkit.

"A farmerek félelemben élnek, mert Dél-Afrikában földet művelni a legveszélyesebb foglalkozás a földön" – nyilatkozta tavaly egy helyi szervezet vezetője, Henk van de Graaf.

Úgy tudom, hogy a világban a gyilkossági ráta átlagosan 9 fő százezer emberre vetítve. Na, ez Dél-Afrikában 54. De a dél-afrikai farmerek közösségében 138, a világ összes foglalkozását tekintve a legmagasabb. A fehérek emiatt nemrég egy út mentén kereszteket állítottak, egyet-egyet minden értelmetlenül meggyilkolt farmerért. Az akcióra az egész világ felfigyelt, de a mainstream média továbbra is összeesküvés-elméletnek tartja a fehér népirtást, annak ellenére, hogy húsz év alatt megfeleződött a fehérek száma a területen.

(888)

Kövess minket -on és -en!

1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Az USA és Izrael Irán elleni háborújának első fordulójában az agresszor egyetlen stratégiai célja sem valósult meg: sem a rezsimváltás, sem az iráni atomprogram leállítása, sem pedig az ország ballisztikusrakéta-képességeinek felszámolása.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.