Kövess minket -on és -en!

Kényesebb ízlésű olvasóim joggal tehetik fel maguknak a kérdést, hogy vajon miért foglalkozom újabban a kelleténél többet a négerekkel.

Hiszen nálunk alig van belőlük mutatóban, egyáltalán nem számítanak politikai és közéleti tényezőnek, és néhány wigger rapperen meg „iszapcápán” kívül lényegében senki sem érzi úgy, hogy emiatt betöltetlen űr tátong az életében. (A kizárólag fekete férfiakra hajtó fehér nőkre használják a mudshark, magyarul iszapcápa gúnynevet az amerikai szlengben.)

Nos hát, a helyzet az, hogy néha magam is szégyenkezni kényszerülök a stílusom és a témaválasztásom katasztrofálisan maradi, trogloditán mucsai jellege miatt. Heteroszexuális fehér férfi voltomból automatikusan következő genetikai korlátoltságomon túllépve szeretnék persze haladni a korral, és ha sütni már nem is tudok Váncza sütőporral, legalább a sületlenségeimet igyekszem fogyaszthatóbbá tenni azzal, hogy szerény képességeimhez mérten felzárkózom a haladó nyugati trendhez. Márpedig Nyugaton most a néger a trendi.

Mint a modern világ sok más divatirányzata, a négermánia is az USA-ból indult világhódító útjára. Néhány évtizedes lappangási időszak után végül a feketéket immár hivatalosan is az ország új uraivá koronázták. A koronázási szertartásra a tavaly nyári BNM (Black Nikes Matter, szabad fordításban: a feketéknek igenis számítanak a kifosztott üzletekben lenyúlt Nike surranók) mozgalom keretében került sor több tucat meglincselt fehér rasszista és pár száz milliárdos anyagi kár mint járulékos veszteség mellett. Az új status quót a novemberi elnökválasztáson a fehér mameluktöbbség szentesítette, így a Harris–Biden-kormány állami politikaként űzheti a vele szembeni hátrányos megkülönböztetést a dél-afrikai gyakorlat mintájára. Ezek után érthető módon nincs a néger életnek olyan szegmense, amely ne tartana igényt a nagyközönség érdeklődésére. A jónép mindig is kíváncsi volt az uralkodó családok mindennapjaira, most sincs ez másként, amikor egy egész rasszt emeltek en bloc királyi rangra. Pontosabban szólva, csak visszakapta az őt megillető titulusát, amelytől a fehér rasszisták hosszú időn át megfosztották, történelemhamisító módon azt állítva, hogy az egyiptomi fáraók nem voltak feketék, holott igenis azok voltak, amit egyebek mellett az afroamerikaiak körében ékes oxfordi angolsággal visszhangzott „we wuz kangz n shiet” (kb. királyok voltunk, és punktum) aforizma is bizonyít. Mivel Amerika királyai a négerek lettek, előbb-utóbb Európában is trónra kerülnek, csak idő kérdése az egész.

Mint már említettem, szeretnék én is haladó és divatos lenni, legalább a cikkeim tematikájában. Most végre egy valóban up-to-date hírcsemegére bukkantam, amelyet a magyar sajtópalettán egyedüliként, valódi exkluzivitásként osztok meg lapunk olvasóival. Igazi világszenzációról van szó, amelyet fontosságára való tekintettel az angolszász média teljes spektruma leközölt, a „világ legbefolyásosabb napilapja” címet bitorló The New York Timestól tekintélyes angol, kanadai és ausztrál hírportálokon át a legolvasottabb amerikai napilapnak számító USA Todayig. Külön büszkeséggel tölt el, hogy ezt a különleges ínyencséget a 444.hu mint a „progresszív és avantgárd” ügyek (multikulti, kisebbségajnározás, pederasztia, transzveszticizmus, feminizmus, antifa, globális felmelegedés stb.) hazai zelótája elől sikerült elhappolnom. Íme, olvassák szeretettel, és váljék szellemi épülésükre!

Köztudomásúlag a fekete nők bármire képesek, hogy a fejükön található rackagyapjú kivasalásával valamiféle emberi frizurát kreáljanak maguknak. Egy Tessica Brown nevű 2×40-es IQ-queen (az egyik 40 a korát, a másik az intelligenciahányadosát jelzi) a tőle elvárható bölcsességgel úgy gondolta, hogy a pillanatragasztó is megfelel a célnak. A gondolatot tett követte. A feketék egyik raciális jellemzője, hogy az absztrakt gondolkodás mellett az előrelátás sem az erősségük. Nem csoda tehát, hogy saját fejlesztésű és házilag kivitelezett wakandai hi-tech bukósisakját végül csak komplikált sebészeti beavatkozással sikerült leoperálni a fejéről. Ráadásul a rasszista ragasztó Gorilla márkanéven fut, így az áldozatát gyakran nevezik „Gorilla ragasztó lánynak” (Gorilla Glue girl), nem érezve át e becenév botrányosan rasszista iróniáját.

Némi vigaszt jelenthet számára, hogy immár 800 ezer követője van az Instagramon, akik eddig húszezer dollárt kalapoztak össze számára, profi PR-menedzser foglalkozik az imázsával, egy ügyvéd pedig a becenévadó cég beperlésével fenyeget azon az alapon, hogy használati utasítása csak ruhára, szemre és bőrre való alkalmazása ellen figyelmeztet, a hajat viszont elmulasztja megemlíteni, negligálva az átlagosnál gyöngébb elméjűeket. Ez pedig tényleg tűrhetetlen! Nyilvánvaló ugyanis, hogy Tessica Brown valójában a fehérek rasszista nemtörődömségének vált az áldozatává, akik nem gondoskodtak a magafajták fajilag adekvát szépítőszerekkel való ellátásáról az országban éppen lebontás alatt álló rendszerszintű rasszizmus máig pusztító utóhatásaként.

Még jó, hogy a YouTube mostanra teljesen kipurgálta az IQ-kérdést boncolgató rasszista fehér trollokat, a helyüket pedig felszántotta és behintette sóval, miközben kiemelkedő civilizációs küldetést teljesít a néger intellektus egyik legutóbbi csúcsteljesítményének népszerűsítésével, és ez egyszerűen csodálatos. A weimerikai fáraóivadékok körében hódító legutóbbi trend abból áll, hogy nőnemű(nek látszó) egyedeik kukoricalisztet zabálnak tele pofára, és a vizuális élményt megosztják a hálás emberiséggel (ld. corn­starch eating). Ez az első látásra talán gusztustalannak tűnő gesztus amellett, hogy a kulturális gazdagításunkat szolgálja, mély értelmű politikai-metafizikai tartalommal bír. A liszt­től való fuldoklás egy végső „nem tudok lélegezni, ahogyan George Floyd sem tudott” szimbólumaként igazol minden gyújtogatást, minden fosztogatást és minden fehérlincselést. Ennek a fehér lisztnek a behabzsolása ugyanakkor militáns akció is egyben, azzal a szubliminális üzenettel, hogy „megeszlek, hófehérke”, az USA-ban most zajló folyamat manifesztumaként.

A viccet és a cikket félretéve, ha a nevetségesség ölne, Amerika már rég lakatlan lenne.

Kövess minket -on és -en!

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

A The Base nevű nemzetközi nemzetiszocialista akciócsoport, amely az Egyesült Államokból ered, gyors ütemben építi újra globális és hazai hálózatát.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.