Kövess minket -on és -en!

Az Attila-védvonal teljesítménytúra sport rendezvény és történelmi megemlékezés.

Aktuálpolitikai célja nincs. Különlegességét az adja, hogy több ellenőrző ponton is katonai hagyományőrző csapatok mutatják be a korabeli magyar katonai egyenruhákat, felszereléseket, és együttesen, a nemzeti oldal egésze tiszteleg a Budapestet védő hősök emléke előtt. Az egyenruhákon, pecséteken alkalmanként felbukkanó tiltott önkényuralmi jelképek kizárólag a történeti hűség kedvéért, történelmi érdekességként szerepelnek.

A hagyományőrző szereplőknél látható "fegyverek" vagy makettek, vagy hatástalanított darabok, vagy engedély nélkül tartható airsoft játék másolatok (üzemképtelen állapotban). A szervezők és az ellenőrző pontokon résztvevő szereplők a hatályos jogszabályokat minden tekintetben betartják!

Az idei túra 2014.09.27-én kerül megrendezésre. A résztvevők két táv közül választhatnak. A hosszabb Dunakesziről indul és 44km hosszú, a rövidebb Mogyoródról indul és 31km hosszú. A végállomás mindkét esetben Maglód. A pontőrök csokoládét, gyümölcsöt, ásványvizet biztosítanak a túra résztvevőinek.

Az idei évben is megrendezésre kerül, több nemzeti szervezet  részvételével az Attila védvonal emléktúra. Az alábbi oldalon van lehetőség a jelentkezésre, előnevezésre(!!),  részletekről informálódni Az alábbi oldalon van lehetőség a jelentkezésre, előnevezésre(!), részletekről informálódni : www.attilavedvonal.hu

(www.attilavedvonal.hu)

Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.