Kövess minket -on és -en!

Izrael a legmodernebb fegyverekkel tarolja le a mezítlábas palesztin ellenállókat (de főleg a civileket).

Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa a néhány órával korábbi szemfényvesztő huzakodás után ma mégis megszavazta Izraelnek a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer ugyancsak megcsappant rakétakészleteinek föltöltéséhez szükséges 225 millió dollárt. A Gázai övezet ellen 26 nappal ezelőtt indított irtóhadjárat folyamán az izraeli hadsereget az amerikai hadsereg titkos raktáraiból szerelték föl a legmodernebb fegyverekkel.

Mitch McOnneill szenátor régi, kipróbált cionista a röviddel ezelőtt megejtett szavazás után kijelentette, hogy a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer rakétáinak beszerzéséhez szükséges 225 millió dollár megszavazása tulajdonképpen jó példa arra, hogy bizonyos helyzetekben miképpen kell félretenni az egymás közötti nézeteltéréseket.

A Fehér Ház közben nem sokkal ezelőtt éles szavakkal ítélte el - nem az újabb, több mint 70 halálos áldozatot követelt ráfáhi vérfürdőt - a Hamászt, amiért fogságba ejtette Hádár Golding izraeli hadnagyot Ráfáh városában. Washington, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral egy húron pendülve, egyben követelte az izraeli katonatiszt azonnali elengedését is. Hadd gyilkoljon tovább a Gázai övezetben... Érdekes módon Washington és Ban Ki Mun azt nem követelte, hogy Izrael engedje szabadon a megszállt Ciszjordániában, a három zsidó telepes ifjú elrablása után letartóztatott több száz palesztin parlamenti képviselőt, kormánytagot, de még másállapotos nőket is.

Ám az arcátlanság és mások hülyének nézésének csúcsát ma Ron Prosor izraeli ENSZ-nagykövet döntötte meg, aki nem sokkal ezelőtt ezt nyilatkozta: "A Hamász világossá tette, hogy eltökélt szándéka az izraeliek gyilkolása". Mondja mindezt az izraeli ENSZ-nagykövet, miközben a világháló tele van az immár 1500 fölötti palesztin halálos áldozatot követelő izraeli gyilkolászás képeivel.

Júszef el-Kudszi - Kuruc.info

Kövess minket -on és -en!

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.