Kövess minket -on és -en!

A letartóztatott vezér a börtönből üzente, a koncepciós vádak összeomlanak, az AH erősebb, mint valaha.

Tízezrek vonultak utcára Athénban az Arany Hajnal vezetőinek szabadságát követelve és a mozgalom törvénytelen üldözése ellen.  A hírt az MTI és a liberális média mellett a jobbikos pártsajtó is elhallgatta. A görög mozgalom a jelek szerint semmit sem vesztett népszerűségéből. Úgy tudjuk, a vádak nem kis részét bizonyítékok teljes hiányában már ejteni kellett Nikosz Mihaloliakosz elnök és társai ellen.

 A görög(országi) cionista médiát sokkolta a szombati esemény, és jellemző, hogy letartóztatása óta nem adtak szót sem az AH elnökének, sem más tagjainak a tévékben. Csak a rágalmak ömlöttek, de a jelek szerint ez hatástalan volt, mivel a mozgalom már szervesen beépült a görög társadalomba.

Az AH néhány év alatt megháromszorozta népszerűségét, aminek oka egyszerű. A magát szociál-nemzetinek nevező pártmozgalom ugyanis komolyan vette a mozgalmiságot. No és persze nem határolódott el a ‘szélsőségesektől’, sajátjaitól. A csodás logóval bíró AH különféle álnemzeti megélhetési pártokkal szemben ellenzékből is képes volt a görögök mindennapjait megváltoztatni, nekik biztonságot nyújtani. Két területre koncentráltak, az ételosztásra, görögöknek(!)  és a közbiztonság javítására polgárőrködéssel. Szövegelés helyett a tettek! Szinte minden költségvetési pénzüket és adományukat erre költötték, nem pedig költséges frakcióhétvégékre, kamutanulmányokra és a rokonság illegális közpénzekkel való kitömésére.

Bár a nemzetközi sötét erők óriási összegeket költenek az Arany Hajnal és a görög hazafiság megsemmisítésére, ez nem fog sikerülni nekik.

Kontinensünk legtöbb nemzeti radikális pártja nem állt ki az Arany Hajnal mellett (egyedül a Brit Nemzeti Pártról tudunk eddig), a cionista zsoldban álló muzulmán kormányokkal, görög és keresztényellenes törökökkel bratyizó Jobbik pláne nem. Viszont egyre több helyen jönnek létre új, az AH-val szimpatizáló hasonló szerveződések, mint az Olasz Arany Hajnal, vagy a Magyar Hajnal.

Reméljük, hogy a görög hősök példamutatása nem hiábavaló, és hamarosan európai szintű lesz a Hajnal-mozgalmak összefogása.

(magyarhajnal.com - xryshaygh.com)

Kövess minket -on és -en!

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.

A The Base nevű nemzetközi nemzetiszocialista akciócsoport, amely az Egyesült Államokból ered, gyors ütemben építi újra globális és hazai hálózatát.

Nyomozás indult két kiskorú ellen, akik egy „neonáci” szervezet alapítóiként, illetve tagjaiként megrongálták egy zsidó temető kőtábláit Aradon.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.