Kövess minket -on és -en!

A Légió Hungária vezetősége a háború kitörésének első napján döntött róla, hogy lehetőségeikhez mérten kiveszik a részüket a segítségnyújtásból. Az elképzelést tettek követték, írják beszámolójukban.

Február utolsó napján Mozgalmunk segélyszállítmányt juttatott el Tiszabecsre, ahová folyamatosan érkeznek a háború elől menekülő civilek. Lentebb videókkal illusztrálva foglaljuk össze tapasztalatainkat.

Ahogy azt már korábbi közleményünkben jeleztük sem adománygyűjtést nem hirdetünk, sem pénzgyűjtési akciókba nem kezdünk. Előbbivel kapcsán sajnos nincs kapacitásunk a felajánlások raktározására és folyamatos szállítására, utóbbit pedig nem tartjuk átláthatónak. Minden szimpatizánsunk figyelmét felhívjuk rá, hogy ha civil hátterű pénzgyűjtő felhívásokhoz csatlakozik, akkor kétszer is ellenőrizze le azoknak a hátterét, akiknek felajánlásokat tesz. Mozgalmunk rendelkezik olyan hátországgal, hogy ilyen rendkívüli helyzetekben át tudjuk csoportosítani a forrásokat, így nem okoz problémát, hogy egy átlagember viszonylatában nagyobb összeget fordítsunk humanitárius célokra.

Folyamatosan változnak a hírek azzal kapcsolatban, hogy az egyes segélypontokon mire van a legnagyobb szükség. Indulás előtt érdemes ezeknek utána nézni. Mi a tiszabecsi pontot vettük célba, ahonnan az az információ érkezett, hogy azonnal kiosztható élelmiszer, wc papír, papír zsebkendő kell a leginkább, míg ruha például egyáltalán nem.

A helyszínen érdemes néhány szót beszélgetni a kárpátaljai menekültekkel, és a koordinátorokkal egyaránt. A közösségi média világában elképesztő mennyiségben ömlenek ránk a hírek, melyek sokszor köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. A mainstream média által közvetített üzenetekben sem bízhatunk meg, hiszen az egymásnak feszülő két nemzetközi érdekkör valamelyikének álláspontját ömlesztik rá a lakosságra. A személyes tapasztalat, a konkrét tények ismerete soha nem volt még annyira lényeges, mint napjainkban.

Tiszabecsen többek közt azt tudhattuk meg, hogy vannak olyan fuvarosok, akik a fejetlenséget és a reménytelenséget kihasználva akár 500 eurót is elkérnek egy budapesti útért. A menekültek körben kevéssé ismert az a tény, hogy a MÁV-val ingyen utazhatnak, de a Tiszabecsre érkezőkön ez egyébként sem segítene, hiszen a vasútra csak jóval odébb tudnának felszállni.

Összefoglaló és elsődleges üzenet gyanánt az alábbiakat tudjuk megfogalmazni:

1. Akik szeretnének valamivel hozzájárulni a jelenlegi helyzet enyhítéséhez, azok körültekintően válasszák meg, hogy kinek/kiknek adakoznak.
2. Akik segélyszállítmányokat indítanak a határra, indulás előtt győződjenek meg róla, hogy az általuk választott ponton mi az, amire a legnagyobb szükség van. A kioszthatatlan adományok raktározása problémát jelent a koordinátoroknak.
3. A helyszínen oda kell figyelni, hogy valóban a hivatalos segélyszervezetek munkatársainak adjuk át az adományokat, ne pedig csalóknak.

Végezetül pedig az elsődleges üzenetünk:

Akik figyelemmel kísérik a világpolitika alakulását, és a magyar kormány ezzel szinkronban lévő kommunikációját és cselekedeteit, azok láthatják, hogy a kérdés nem az, hogy Kárpátalja hazatér-e, hanem az, hogy a kárpátaljai magyarok hazatérnek-e. Ha záros határidőn belül nem térnek vissza otthonaikba, akkor akár a keletről érkező menekültek, akár a környékbeli cigányok elfoglalhatják házaikat, mely beláthatatlan feszültségekhez vezet a térségben. Magyar élettérről csak akkor beszélhetünk, ha van magyar identitás, ami csak akkor lesz, ha vannak magyarok.

Kövess minket -on és -en!

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.