Kövess minket -on és -en!

Ajánlatot tett Hitler braunaui szülőházának felvásárlására az osztrák belügyminisztérium,

mert szeretné megakadályozni, hogy az épület "újfasiszta zarándokhellyé" váljon. Ha a tulajdonos - akinek kiléte nem ismert, csak annyit tudni róla, hogy nő - visszautasítja az ajánlatot, a minisztérium akár ki is sajátíthatja a házat. A belügyminisztérium 1972 óta főbérlője a Salzburg elővárosában, Braunauban lévő 800 négyzetméteres ingatlannak, amelyet eddig különféle szervezeteknek adott bérbe.

A ház üresen áll azóta, hogy 2011-ben kiköltözött az addigi bérlő, egy mentális sérülteket foglalkoztató segélyszervezet. Jelenleg új bérlőt keresnek az ingatlanba, de ez nem könnyű, mert a bérleti szerződés kifejezetten tiltja, hogy "múzeumi célra vagy történelmi kontextusban" használják a házat, másrészt a névtelenségbe burkolózó tulajdonosnak is bele kell egyeznie a megállapodásba. Legutóbb azonban nem ez történt, amikor népfőiskolát és népsegélyezési központot akartak kialakítani a házban. Ez megfelelt az előírt társadalmi-oktatási céloknak, a tulajdonos azonban elutasította a javaslatot, mert nem vállalta a szükséges átalakítás költségeit.

A belügyminisztérium decemberben tett újabb árajánlatot a tulajdonosnak, egyelőre válaszra vár. Amennyiben a nő visszautasítja azt, az ingatlan kisajátítását is kilátásba helyezheti a minisztérium, amely a kisajátítás esetére vonatkozó szakértői véleményezést január végére várja. Karl-Heinz Grundböck minisztériumi szóvivő kifejtette, hogy a kisajátítás a végső eszköz, és remélik, hogy megfelelő áron megegyezésre jutnak.

Amint megérkezik a pozitív válasz a tulajdonostól, szakértővel becsültetik fel az ingatlan értékét. A Hitler-ház állami tulajdonba vételével szeretnék megakadályozni, hogy a "már most is elég sok neonáci látogatót a kis ausztriai városkába vonzó épület még inkább újfasiszta emlékhellyé váljon". Az elmúlt években egy orosz parlamenti képviselő megvásárolta volna a házat, hogy a földdel tegye egyenlővé, de ez nem volt lehetséges, mert a reneszánsz épület műemléki védelem alatt áll.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.