Kövess minket -on és -en!

A német ügyészség egy 91 éves asszonnyal szemben emelt vádat emberiség elleni bűntettek miatt.

A vád szerint az SS egykori tagjaként több mint negyedmillió ember meggyilkolásában volt bűnös. A német ügyészség egy 91 éves asszonnyal szemben emelt vádat emberiség elleni bűntettek miatt - adja hírül az ABC News.

A vád szerint az SS egykori tagjaként több mint negyedmillió ember meggyilkolásában volt bűnrészes.

A nagy nácifogást Schleswig-Holstein tartomány ügyészégi szóvivője jelentette be. Az idős hölgy nevét nem árulták el, csak azt, hogy a 260.000 auscwitzi rab életének kioltásában rádiósként vett részt.

1944 áprilisa és júliusa között ugyanis ő volt a koncentrációs tábor parancsnoka mellett a rádió kezelő. Az ügyészek halálosan komolyan gondolják, hogy ezért bíróság elé állítható, mivel szerintük ezzel segítette a halálgyár üzemeltetését, tehát felelős az ebben az időszakban lemészárolt emberek haláláért.

Az ügyészségi szóvivő szerint a nő egészségügyi állapota megengedi, hogy az eljárást lefolytassák. A bíróság azonban valószínűleg csak jövőre dönt arról, hogy érdemben foglalkozik-e az üggyel.

Ami engem illet, már alig várom a recski villanyszerelők,  az Andrássy úti ávós takarítószemélyzet, vagy a kistarcsai internálótábor ellátási tisztjének perét.

(alfahir.hu nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben.