Kövess minket 
-on és 
-en!
A világháború egyik legnagyobb emberiség elleni háborús bűneként, 1945. január 30-án süllyesztette el egy szovjet tengeralattjáró a Balti-tengeren a többségében második világháborús menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német hajót.
A jeges hullámokban kilencezernél több ártatlan ember lelte halálát, ez a történelem legtöbb áldozatot követelő hajókatasztrófája, amely mellett eltörpül még a Titanic balesete is. A hajót elsüllyesztő Marinyeszko kapitány a szovjet propaganda szerint "hitleristák" ezreivel végzett, valójában tömeggyilkosságot követett el, amiért soha, senki nem vonta felelősségre, sőt, közvetlenül a Szovjetunió szétesése előtt a Szovjetunió Hőse címet is odaítélték neki.
Egy brit búvárkutató szerint a tengerjáró több mint százmillió font értékű aranyat is vihetett magával a tengerfenékre. Állítása szerint több szemtanú is látta, hogy a németek különösen erős biztonsági őrizet mellett töltik meg a Gustloff rakterét ládákkal, amelyekről egy őr később állítólag elkotyogta, hogy aranyat tartalmaztak.
A 208 méter hosszú, 24 méter széles, 26 ezer bruttó regisztertonnás Wilhelm Gustloff 1945 januárjának végén a Hannibál hadműveletben vett részt, amelynek során a közeledő Vörös Hadsereg elől Kelet-Poroszországból Németországba szállították a német csapatokat és a német ajkú népességet. 1945. január 30-án mínusz 18 fokos hidegben futott ki a mai Lengyelországhoz tartozó Gdynia kikötőjéből, zsúfolásig telve gyerekekkel, öregekkel, nőkkel és sebesültekkel. A hajón a hivatalos papírok szerint 6050-en, a valóságban azonban tízezernél is többen szorongtak, közülük alig ezer volt a harcképes katona.
A szinte védtelenül hajózó tengerjárót egy S-13 jelzésű, járőröző szovjet tengeralattjáró vette észre, majd két órás követés után négy torpedót lőttek ki rá, amelyből három célba talált, az egyik pedig egyenesen a gépházba csapódott. A hajón azonnal kitört a pánik, amelyet fokozott a tény, hogy a rettenetes hidegben a csörlők befagytak, így csak kézi erővel tudtak néhány mentőcsónakot vízre bocsátani. A hajó félóra múlva oldalára dőlt, nem sokkal később egy robbanás kíséretében elsüllyedt. A szerencsétlenségnek legalább kilencezer áldozata volt, közülük ötezer gyermek. A sebesült katonáknak esélyük sem volt a menekülésre, sok embert a lépcsőkön és a folyosókon tapostak halálra, mások a megdőlt hajóról csúsztak a jeges, alig 4 fokos vízbe, ahol néhány percnél tovább kevesen maradhattak életben. A mentőhajók összesen 1239 túlélőt találtak.
|
|
|
|
|
|
Most egy brit búvár, bizonyos Phil Sayer azt állítja, hogy a Balti-tenger fenekén, mintegy 450 méteres mélységben fekvő hajó 1945-ben a menekülteken kívül még több ládányi, hozzávetőlegesen százmillió fontnyi aranykincset is szállíthatott. Tény, hogy a háború idején a német vezetés hihetetlen mennyiségű és értékű művészeti értéket birtokolt, és ezeknek a millióknak egy jelentős része minden bizonnyal máig nem került elő. Ez alapján eddig is számos legenda ütötte fel a fejét, és számtalan kincskereső lépett fel, mondván, ők tudják hová rejtették az „elveszett náci aranyakat”.
Phil Sayer elmondása szerint egy Rudi Lange nevű túlélő, aki egykoron rádiósként szolgált a Gustloffon, egyik cigarettaszünete idején titokzatos ládákat látott magas biztonsági őrizet mellett a hajó rakterébe pakolni. Mint Sayer elmondta, Lange-nél ott helyben még nem realizálódott, hogy pontosan mit is lát, ám 1972-ben találkozott egy másik túlélővel, aki őrként szolgált a raktérben, és állítólag az arany őrzésével volt megbízva.
Sayer egyébként 1988-ban már járt egy búvárcsapat tagjaként a hajóroncsnál.
