Kövess minket -on és -en!

A Marder III-t széles körben alkalmazták Észak-Afrikában és a Szovjetunió elleni hadjáratban. Erős 75 mm-es PaK páncéltörő lövege a legtöbb szövetséges páncélozott jármű leküzdésére alkalmas volt.

A Marder III harcjárművet a SdKfz 135, 131 és a 110 páncélvadászokhoz hasonló technikai feltételek és szükség hívták életre. Amikor a németek elfoglalták a csonka Csehszlovák államot hozzáláttak az elfoglalt Skoda TNHP-S harckocsik megfelelő módosításához, hogy kielégítsék a harctereken támadt páncélelhárító hiányt.

Az eredeti harckocsi tornya nem volt megfelelő egy páncéltörő ágyú beépítéséhez, kezdetben ez a szovjetektől zsákmányolt 76,2 mm-es vontatott tábori löveget jelentette, mely nagy számban állt rendelkezésre abban az időben. Ebből a változatból mintegy 344-et szállítottak le a keleti frontra és Észak-Afrikába. A típus gyártása 1942-ben megváltozott, ekkor már elegendő mennyiség állt rendelkezésre a német 75 mm-es PaK ágyúból. Az új változat még mindig a Marder III volt, de az új löveg és a kismértékben megváltoztatott lövegpajzs miatt SdKfz 138 H jelzésű lett.

A harcjármű a nehéz löveg miatt orr nehézzé vált, amit a mérnökök úgy kompenzáltak, hogy a motort a jármű elején, a löveget kissé hátrébb helyezték. A típus gyártása 1944-ben fejeződött be, ekkorra 799 példány készült el.

Kövess minket -on és -en!

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.