Kövess minket -on és -en!

A European Jews Association nevű szervezet igazgatója,

a korábban a zsidóság felfegyverzését követelő Menachem Margolin rabbi bejelentette: új kampányt indít az antiszemitizmus ellen, melynek jegyében a "nem zsidókat" is arra fogják ösztönözni, hogy jól látható módon viseljenek zsidó szimbólumokat. Ily módon fejeznék ki a "nem zsidó jóérzésű emberek” szolidaritásukat az "üldözött" zsidókkal.

Hogy menyire elviselhetetlen a zsidók élete még Európa "liberális mintaországában”, Hollandiában is, arról az ország főrabbija, Benjamin Jacobs egy minapi interjúja is bizonyíték. A rabbi a Jerusalem Post című lapnak adott interjújában feltárta a szörnyű valóságot: manapság őt és társait gyakran nevezik koszos zsidónak. Mint mondta, negyven évvel ezelőtt jött Hollandiába, de az elmúlt évtizedekben sohasem fordult elő, hogy "pusztán származása miatt” koszos zsidónak csúfolják vagy "elátkozzák”. Ma azonban az ilyesmi gyakran megtörténik – panaszolta a 30 ezer fős hollandiai zsidó közösség vezetője. A rabbi elárulta azt is, hogy őt személyesen is illették már a "koszos” jelzővel, sőt, különböző "dolgokat” is dobáltak az ablakára, egyszer pedig egy autóval szándékosan majdnem elütötték. "Azonban, Istennek hála, a kormányzat nagyon jól és baráti módon véd meg minket” – tette hozzá a "sokat szenvedett" rabbi.

A Jerusalem Post kommentárjából kiderül, hogy sok zsidónak kell hasonló borzalmakat elszenvednie Hollandiában. Ezért aztán kénytelenek elrejteni "identitásukat”, nehogy bántalmazzák őket. Jacobs rabbi szerint azonban a rejtőzködés nem helyes: "Válaszunk csak az lehet, hogy meg kell maradnunk láthatóan zsidónak. Viselni kell az utcán is a kipát, nem pedig egy baseball-sapkát. Viseljük a Dávid-csillagot, vagy bármilyen más módon nyilvánítsuk ki, hogy zsidók vagyunk!” – tanácsolta a rabbi. Csakhogy vannak zsidó vezetők, akik még erőteljesebb kiállást sürgetnek. Menachem Margolin, a European Jews Association igazgatója - aki korábban a zsidóság felfegyverzését is követelte - bejelentette: szervezete kampányt indít azzal a céllal, hogy "a lehető legtöbb nem zsidó is viseljen zsidó szimbólumokat, így mutatva ki szolidaritásukat, valamint azt, hogy ők annak a csendes többségnek a részei, amelyik nem antiszemita”.

Jacobs rabbi is el van ragadtatva fajtársa ötletétől: "Hálás vagyok, hogy a European Jews Association elindította ezt a kampányt” – jelentette ki. Mint mondta, az akció megmutatja majd a világnak, hogy a zsidók "nem félnek, és nem fogadják el, hogy bujkálniuk és zsidó identitásukat rejtegetniük kell” – fejtegette a hollandiai főrabbi. A zsidóknak "természetesen" semmi közük hozzá, de tény, hogy Hollandiában a liberalizmus alapos pusztítást végzett: a lakosság mindössze 39%-a azonosítja magát valamely "bevett felekezettel”, egy 2010-es közvélemény-kutatás adatai szerint pedig 6%-nál is kevesebb a rendszeresen templomba járó hívek számaránya. Hollandia lakói jól élnek ugyan, de a hagyományos erkölcsi rend és a kereszténység összeomlott, a nemzeti tudat elhomályosult, a multikulti pedig virágzik. A zsidók tehát éppenséggel remekül érezhetnék magukat, azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva, ebben a "liberális Paradicsomban” is felütötte a fejét az antiszemitizmus. Nem is oly rég például az Utrecht FC futballklub szurkolói az alábbi antiszemita rigmusokat skandálták, amikor csapatuk a zsidósághoz hagyományosan erősen kötődő Ajax együttesével csapott össze: "Az én apám kommandós, anyám SS-tag volt, együtt égettek zsidókat, mert ők égnek a legjobban”, valamint "Hamász, Hamász, zsidók, irány a gáz!” Az Utrecht FC vezetői ugyan ígéretet tettek az idézett szörnyűséges szövegeket hangoztató gaz nácik azonosítására, azonban a klub vizsgálatának eredményeiről még semmit nem lehet tudni.

(Perge Ottó, Kuruc.info - JPost nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Kanye West legújabb bejegyzésében megvédte a horogkeresztes pólók árusítását, és azt állította, hogy már nem áll zsidók irányítása alatt.

Ferenc pápa a napokban végre felrezzent sztenderd szunyókálásából és félénken megpendítette, hogy a Gázában egy éve zajló genocídium talán mégiscsak az, aminek látszik.

A tegnapi beiktatási ebéd utáni rendezvény első felszólalója, Elon Musk lelkes mozdulatokkal ünnepelte, hogy Trump beiktatási beszédében beszélt egy lehetséges Mars-expedícióról.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Brandon Russellt, egy amerikai nemzetiszocialista csoport vezetőjét bűnösnek találták abban, hogy Maryland áramellátó rendszerét akarta támadni egy „terrorista összeesküvésben” – közölte az Egyesült Államok Ügyészsége.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

Beregszászon voltam 1944 októbere elején, amikor az oroszok bekerítették a várost. Levetettük a katonaruhát, és civilben – amit a lakosságtól kaptunk – elindultunk hazafelé.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

A szövetségi ügyészek 18 éves börtönbüntetést kérnek a 36 éves Sarah Beth Clendaniel számára, aki bűnösnek vallotta magát abban, hogy megpróbálta felrobbantani az elektromos állomásokat Baltimore környékén, hogy destabilizálja a kormányt egy fehér fajvédő akció keretében.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.