Kövess minket -on és -en!

Köztudomású, hogy az afroázsiai jövevények a béke apostolai, és persze születetten udvariasak, jól neveltek és civilizáltak. Következésképpen semmiféle problémát nem okoznak a befogadó országokban.

A dán törvényhozókat tehát csakis rasszista indítékok vezérelhetik, amikor speciális (hogy ne mondjam: statáriális) bíráskodást akarnak bevezetni az „érzékeny zónákban” (vagyis a főleg néger és arab kulturális színesítőkkel tömött városnegyedekben) koncentrálódó megélhetési „bűnözők” (valójában a kapitalista kizsákmányolás és a szisztematikus fehér rasszizmus ártatlan áldozatai) megregulázására. Ez lényegében azt jelenti, hogy kétszer súlyosabb büntetéssel sújtanák az ún. gettóbűncselekményeket, mint azokat, amelyeket az ország többi részén követnek el.

A liberális párti Rasmussen miniszterelnök által benyújtott törvénytervezet az állítólagos no-go zónákat célozza. Netán minél több bevándorló színesít kulturálisan egy adott lakókörnyezetet, az annál rizikósabb? Ki hitte volna? Poulsen konzervatív párti igazságügyi miniszter a miheztartás végett azzal fenyegetőzik, hogy „ezekben a kerületekben ezentúl tudni fogják, hogy az igazságszolgáltatás kalapácsa keményebben lesújt” az olyasféle bűncselekményekre, mint amilyen „a vandalizmus, a lopások és a fenyegetések”.

A Berlingske Tidende napilapban közzétett rasszista rendőrségi statisztikák arról tanúskodnak, hogy a multikulturális gettókban túlélni igyekvő őshonosok közül 2017-ben már csak a megkérdezettek 63 százaléka érezte magát biztonságban, vagyis 9 százalékkal kevesebben, mint az előző évben. Rasmussen azt reméli, hogy 2030-ra már egyetlen ilyen gettó sem marad Dániában, jelenleg azonban a bevándorlók szerinte még „túl nagy arányban tömörülnek egy kis számú kerületben”, és „az átlag dántól” úgymond „eltérően” (sic!) viselkednek. Ezzel a rasszista ízű inszinuációval a dán kormányfő nyilvánvalóvá tette, hogy fordítva ül a lovon. A mértékadó brit, svéd és német állami gyakorlat ismeretében ugyanis tudhatná, hogy nem a vendégeknek kell alkalmazkodniuk a vendéglátókhoz, hanem éppen fordítva: igenis a begyepesedett őshonos trogloditáknak kell korlátlan nyitottságot tanúsítaniuk a bevándorlók vibráló kulturális apportja iránt. Legszomorúbb az egészben, hogy még a helyi baloldal is áldását adja a színes bőrű kisebbségekkel szembeni efféle negatív diszkriminációra, holott az ugyancsak mértékadó amerikai minta alapján csak pozitívan lenne szabad diszkriminálni őket. Az ellenzéki szociáldemokraták egyenesen arra vetemedtek, hogy nemrég a „nem nyugati bevándorlás” csökkentését szorgalmazták. Miután évtizedeken át tárt karokkal fogadták a fennen magasztalt „sokszínűséget”, most hirtelen hátra arcot csinálnak? Ez nem éppen progresszív hozzáállás. Marx foroghat a sírjában. (Le Danemark veut la double-peine pour les délinquants des zones sensibles, rt.com, 2018. február 26.)

Arról nem is beszélve, hogy Európának égető szüksége van az afrikai koponyák millióira. Először is azért, mert − mint az köztudott − az egészen hihetetlen innovációs készségük nélkül még most is a kőkorszakban élnénk. Ezekből a zsenikből tehát sohasem állhatnak a rendelkezésünkre elegen! Azután azért, mert − mint az szintén köztudott − nagyon altruisták, és csupán filantróp önzetlenségtől ösztönözve hagyják el afrikai édenkertjüket, hogy fizethessék a nyugdíjainkat. Végül pedig azért, mert nem győzik kifejezni hálájukat a vendéglátásért. Kivéve, amikor nem, de ezek csak marginális esetek, és elhanyagolható kivételt jelentenek a főszabály alól. Szóra sem érdemesek, és nem is említeném őket, ha elvetemült nácifasisztarasszista elemek alkalomadtán nem használnák őket primér migránsellenes hangulatkeltésre és gyűlölködésre. Mint például azt, ami legutóbb Cipruson történt, ahol eritreai potenciális Nobel-díjasok a környékbeli szemeteskukákon meg a kiérkező rendőrökön és tűzoltókon vezették le teljesen jogos felháborodásukat, miután a rasszista helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy nem folyósítják számukra a jól megérdemelt és alanyi jogon is elvárható 480 eurós havi apanázsukat, pusztán azért, mert nem voltak hajlandók olyan megalázó munkakörökben robotolni, amelyek nem feleltek meg világszínvonalú szakképzettségüknek, és így mélyen sértették az emberi méltóságukat. A mintegy negyven eritreai alig két hónapja érkezett a szigetre Olaszországból, a harmadik világbeli szürkeállományt az EU leginkább rászoruló tagállamai között szétosztó program keretében. Azt kérni ezektől a szegény kiskorú menekültektől, akiknek Aszad gáztámadásai miatt kellett elmenekülniük a szülőföldjükről, hogy a szociális alamizsna kiérdemléséhez legyenek szívesek munkát vállalni, akárcsak holmi bennszülöttek, ez maga a vegytiszta neokolonializmus! Ilyenkor hol van az Amnesty International? (Asylum seekers set fires, cause ruckus at Kofinou, two remanded, cyprus-mail.com, 2018. február 17.)

Elvégre az európai squattolás és ingyen­élés alapvető emberi jog számukra. Szerencsére a Soros-féle NGO-k áldozatos felvilágosító tevékenysége nyomán egyre több harmadik világbeli szerez erről tudomást, és érvényesíti is ezt a jogát, amint az a legolvasottabb litván információs portál müncheni tudósításából is kiderül. Az egyik helyi menekültlágert felkereső litván újságírók azzal szembesültek, hogy az ott elszállásolt szomáliai, szudáni és líbiai kulturális színesítőknek nem igazán fűlik a foguk a munkához, és ezt őszintén be is vallják. „Egy szomáliai azt mondta, hogy a nagyvonalú juttatások és a jó közszolgálatok miatt döntött úgy, hogy Münchenben marad”. Amikor az önmagát Abdulah néven azonosító menekültet azzal a kérdéssel provokálták, hogy milyen munkát szándékozik vállalni, indignálódva ezt válaszolta: „Nem, nem. (…) Szeretek a hegyekben sétálni, dolgozni azonban nem.” Azután kijelentette, hogy a német állampolgárság megszerzését követően természetesen maga után hozatja a családját is. „Alig van családom. Csak tíz fő. A szüleim, a fivéreim és a nővéreim.” (Migrantas Miunchene: „Atvykau čia gyventi, o ne dirbti”, lietuvosdiena.lt, 2016. január 18.) Igazán megnyugtató ezt hallani. Így most már legalább biztosak lehetünk benne, hogy Abdulah, a kis családja meg a tágabb afrikai pereputtyuk jóvoltából Európa jövője a legjobb kezekbe kerül. Köszönhetően Merkel muttinak, Gyuri bácsinak és a hasonszőrűeknek.

Kövess minket -on és -en!

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

„Én vagyok az utolsó szemtanú magyar részről” – olvasható Dr. Szakáts István a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ügyvezető elnökének történelmi dokumentumában, aki nemcsak a nemzetiszocialista mozgalom egész harci korszakát végig élte, hanem intenzív kapcsolatban állt Hitlerrel is.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.