Kövess minket -on és -en!

Az osztrákokkal ellentétben a birodalmi németek esze a jelek szerint még mindig nem jött meg, amit bizonyít a tegnap Berlinben tartott tüntetés is, amelyen mintegy 12 ezer antifa, nem éppen nordikus ábrázatú személy és szivárványszín zászlót is lobogtató „német” vett részt.

(Kuruc.info)

A tüntetők a Szövetségi Parlamentbe (Bundestag) a nemrégiben megejtett országos választásokon most először bejutott AfD „félelmetes rasszizmusa” ellen tiltakozva élő „védőgyűrűt” vontak a Reichstag épülete köré, majd a Brandenburgi kapu előtti térségen „náciellenes” szónoklatokat hallgattak – írja a németországi Das Erste közszolgálati főadó tagesschau.de nevű világhálós kiadása.

Berlinben holnap, kedden lesz a nemrégiben megválasztott Szövetségi Parlament, a Bundestag alakuló ülése, amelyen már részt vesznek az Alternatíva Németországnak (Alternative für Deutschland – AfD) nevű, sáskajárás-ellenes nemzeti párt képviselői is. A német állampolgárok többsége a legutóbbi választásokon azonban még mindig a nemzetközi háttérhatalom utasításait végrehajtó, a sáskahadat a német kultúrnépre rászabadító politikusokra, pártokra szavaztak. A tőlük erősen különböző AfD kapott ugyan bizalmat a választásokon, de még mindig nem annyit, hogy közreműködésükkel gyökeresen meg lehetne változtatni a nemzetgyilkos politikát. Tegnap Berlinben egy öngyűlölő gyülevész társulat élőlánccal, vagy ahogyan ott mondják, védőgyűrűvel (Schutzring) vették körbe a Reichstag már eddig is sok belső és külső ellenséget túlélt épületét.

Az eszementek transzparensein a többi között ezt olvashattuk: „Szívem a sokféleségért ver”, „A Bundestagon belüli rasszizmus ellen”, „Az uszítás ellen szavazok” és „Állítsuk meg a rasszista, nőgyűlölő, aszociális és antidemokratikus AfD-t!” A tüntetést „A Bundestagon belüli gyűlölet és rasszizmus ellen” mozgósító jelszóval hirdették meg, utalva ezzel arra a „rettenetes” tényre, hogy a választások eredményeképpen mostantól 92 AfD-képviselő ül majd a Bundestagban (Eredetileg többen voltak, ám a választási eredmények kitudódása után néhány beépített bomlasztó kivált – H. J.)

A tüntetés záróakkordjaként a Brandenburgi kapu előtti térségen elhangzott szónoklatok közül a tagesschau.de idézett egy Ali Can nevű diáknak, a németeket a történelem tanulságainak levonására fölszólító megnyilatkozásából: „A történelem megtanított bennünket arra, hogy mire vezethet a gyűlölet és a rasszizmus. Fölszólítom az összes irányzat képviselőit arra, hogy hozzánk hasonlóan, együttesen cselekedjenek, s védjék meg a demokratikus alapértékeinket”. Természetesen az tüntetők célkeresztjébe került AfD is reagált a tegnapi megmozdulásra, amelyet közleményében a párt a népakarat és a demokrácia elleni támadásnak nevezett. Peter Felser, az AfD parlamenti frakcióvezető-helyettese úgy vélekedett: „A tüntetés a demokratikus módon megválasztott AfD-képviselők elfogadhatatlan lejáratását célozta.”

Kövess minket -on és -en!

A tengerentúli nemzetiszocialista szimpatizánsok Adolf Hitler számára építtették a kaliforniai luxus-főhadiszállást, a háború kitörése miatt azonban a Führer végül soha nem jutott el oda.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

A The Base nevű nemzetközi nemzetiszocialista akciócsoport, amely az Egyesült Államokból ered, gyors ütemben építi újra globális és hazai hálózatát.

A múlt héten elfogták Párizsban a 32 éves albán állampolgárságú Rexinho Abazajt, mozgalmi nevén Ginot. A gyerekkora óta Olaszországban lévő férfit a francia rendőrség tartóztatta le, Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján. Abazaj Párizs előtt Finnországban bujkált a nemzetközi körözés elől.

A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) is közzétette az X-en azt a bejegyzést, melyben görög antifasiszták elismerik, hogy ők támadtak az athéni magyar nagykövet autójára március 4-én kedden - írja a Magyar Jelen.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Oroszországban visszatért egy hazafias trend: a tettre kész nacionalisták elrettentő támadásokat osztanak meg invazív etnikumok és más idegenhonos személyek ellen.

Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

A legutóbbi Ohio állambeli események, melyek a közelmúltban történt fehér fajvédő felvonulások mintáját követik, zsidók és liberálisok felzúdulását váltotta ki helyben és országosan is.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.