Kövess minket -on és -en!

„Elege van Ausztráliának a kioktatásból” – mondta Tony Abbott,

miután elkészült az ENSZ újabb jelentése az ország menekülteket kezelő politikájáról. Az ausztrál kormányfő által kritizált hétfői ENSZ-jelentésben – amelyben további 60 országot is megvizsgáltak – arról esik szó, hogy Ausztrália nem megfelelő körülmények között tartja a menekülteket, a velük érkező gyermekeknek sem biztosít megfelelő feltételeket, és a táboron belüli erőszakos cselekményeket sem tudja megelőzni.

Ennélfogva Ausztrália megsérti a menekültek jogát az erőszaktól, kegyetlenkedésektől és embertelen körülményektől mentes életre.

A jelentés a Manus-szigeten lévő táborról szól, ami régóta célpontja jogvédő csoportoknak. A sziget Pápua-Új Guineához tartozik, több mint ezer kilométerre Ausztráliától. Canberra célja a szigettel, hogy fizikailag is távol tartsa a menekülteket az országtól, amíg nem dönt sorsuk felől.

A pozitív döntés sem jelenti, hogy a menekült letelepedhet Ausztráliában: az ország menekültügyi programja azt célozza meg, hogy a migránsok Pápua-Új Guineán, Naurun vagy Kambodzsában telepedjenek le. A három országgal Ausztrália együttműködési megállapodást kötött, finanszírozva az ott letelepedők oktatását, egészségügyi ellátását és mindennapi megélhetését.

Az ausztrál kormány visszautasította az ENSZ-jelentést, mert indokolatlanul kritizálja Ausztráliát, amiért az országtól távol lévő Manuson üzemelteti a menekülttábort. Abbott szerint éppen ezzel sikerült elérni, hogy a menekültek hajói nem úsznak Ausztráliáig, és ezzel valójában életeket mentenek meg, hiszen korábban sok lélekvesztő az óceánba veszett. 2009 óta 600 ember halt meg az Ausztráliába tartó menekültek közül.

A tábor körülményeit sem tartja aggasztónak a Liberális Pártot vezető Abbott, akinek választási szlogenje az volt, hogy „Állítsuk meg a hajókat". Szerinte minden alapvető szükségletet kielégít a manusi tábor, elegendő ruha, élelem áll rendelkezésre.

2013 első felében 15 ezer ember – főként Afganisztánból, Srí Lankából, Irakból és Iránból – keresett volna menedéket Ausztráliában, ám ez a Pápua-Új Guineában és Nauruban lévő táborok révén jelentősen lecsökkent. Ezzel, véli az ausztrál kormány, sikerült az embercsempészettel foglalkozó alvilági szervezetekre is csapás mérni.

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Hanna S., egy német antifa terrorista ellen emeltek vádat Németországban. A német ügyészek szerint a vádlott feltételezhetően ahhoz a bandához tartozott, amely erőszakos támadásokat hajtott végre Budapesten.

Kongatják a zsidók a vészharangot, miután Adolf Hitler és Joseph Goebbels beszédeivel lett tele a TikTok. 

Októberben kapta meg a Fővárosi Törvényszék kérelmét az Európai Parlament elnöke, amiben kérik Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését. 

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

A német hadügyminiszternek végre leesett a tantusz. Boris Pistorius szerint Putyin ukrajnai hadjárata „többé már nem regionális háború”, mert Putyin egy új világrendért harcol.

1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

„A »Lázadó Franciaország« (LFI) egy antifasiszta aktivista megmentésére sietett, akinek Magyarország kéri a kiadatását erőszakos cselekmények miatt” – írta meg a Le Figaro.

Kanye West legújabb bejegyzésében megvédte a horogkeresztes pólók árusítását, és azt állította, hogy már nem áll zsidók irányítása alatt.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

Sokan vérmes reményeket fűznek Trump következő elnöki ciklusához, egyebek mellett a világbéke megteremtését is várva tőle. Számos előjel azonban arra utal, hogy csalódni fognak a várakozásaikban. 

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

Egy angol nemzetiszocialista éppen a saját fehér fajvédő kiáltványát írta, amikor elfogták a rendőrök, amiért megszúrt egy invazív migránst a mellkasán.

1977. augusztus 15-én üres szobával szembesültek a római Celio hadikórház őrei, amikor reggel tízkor kinyitották az ajtót. Pedig nem akárkinek kellett volna bent lennie.