Kövess minket -on és -en!

Dühösek a franciaországi zsidók, miután június 20-án egy párizsi bíróság elutasította a Francia Zsidó Diákok Szövetsége kérelmét,

mely arra irányult, hogy távolítsák el a YouTube-ról a neves komikus, Dieudonne M’bala M’bala egyik videóját. Dieudonne a kifogásolt felvételen arról beszél, hogy a francia kormányfő “speciális előjogokat biztosít a francia zsidó közösségnek”, és azon munkálkodik, hogy a franciák a „zsidók szolgái” legyenek. De még ennél is tovább ment, és elkövette napjaink főbenjáró bűnét: a „holokauszton gúnyolódott”.

 A miniszterelnöknek az antiszemitizmussal és az ún. holokauszttal kapcsolatos egyik szentimentális beszédére utalva ugyanis a néger komikus a következőket mondta: “Esküszöm, oly mértékben meghatódtam, hogy még el is hittem (amit a kormányfő mondott). Úgy értem, én mindig is hittem a holokausztban, anélkül, hogy tudtam volna, mi az, de most 100%-ig biztos vagyok benne. Amikor hazaértem, oly mértékben össze voltam törve, hogy megkértem a feleségemet, hozzon nekem egy ananászt, hogy magamhoz térjek.”

A felvétel legelején Dieudonne egy ananász tartott a kezében, amit a zsidók célzásnak vettek, mivel a néger komikus a héber soá és a francia ananas szavak összevonásából egy új szót is alkotott: shoananas.

A humorista kijelentette azt is, hogy a zsidók „Franciaország élcsapatát képezik”, majd a következőképpen folytatta: „Mi nem vagyunk élcsapat. Megtűrnek minket. Mi azért vagyunk, hogy szolgáljuk az élcsapatot. Ez normális. Szolgálnunk kell őket.” A bíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy bár a felvételen elhangzó kijelentések „sokkolók és sértők”, a szabad véleménynyilvánítás joga alapján nem lehet helyt adni a videó betiltására irányuló folyamodványnak.

A magukat a demokrácia szószólóinak beállító cionisták azonban annyit már elértek, hogy Franciaország mellett immár Németországban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Ausztráliában sem engedélyezik a népszerű komikus fellépését. Mint ismeretes, Dieudonne a fordított karlendítés néven elhíresült köszöntéssel, a palesztinok ügye melletti kiállásával, ezen kívül pedig a Franciaországot is irányító cionista lobbira vonatkozó keresetlen megjegyzéseivel vonta a fejére a szervezett zsidóság haragját.

Perge Ottó, Kuruc.info

Kövess minket -on és -en!

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A végső vereség után az addig hatalmon lévő hungaristák sem kerülhették el, hogy a diadalittas győztesek kegyetlen vérbosszút álljanak rajtuk.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."