Kövess minket -on és -en!

Gary Oldman a Playboynak adott interjújában oldalakon keresztül beszél a karrierjéről és a filmjeiről, de egy idő után Alec Baldwinra és Mel Gibsonra terelődik a szó.

Ekkor rögtön kibukik belőle, hogy miből van elege: Hollywood képmutatásából. Abból, hogy Mel Gibsont meghurcolták, amiért zsidózott, pedig csak részeg volt, és részegen mindenki mond ilyeneket. Gary Oldman szerint csak azért támadták ennyire, mert egy zsidók irányította városban dolgozik, és "sikerült megmarnia a kezet, ami eteti".

Aztán az is felháborítja, hogy híresen liberális komikusok, mint Bill Maher és Jon Stewart bármit kimondhatnak, de Alec Baldwint meghurcolják, amikor lebuziz egy lesifotóst az utcán. Attól a kettős mércétől is kivan, hogy ha tavaly az Akadémia egyik tagja nem a Tizenkét év rabszolgaságra szavazott az Oscar megítélése kapcsán, azt rögtön rasszistának bélyegezték.

Oldman is tisztában van azzal, hogy miket mond, úgyhogy már a következő válaszában kifejti, hogy muszáj lesz kivágni belőle részeket, mert "rossz emberek mellett áll ki és nem a politikailag korrekt szavakat használja a kisebbségekre". De ezt csak azután teszi, amikor kifejti a nagyon tömör, de határozott véleményét a pápáról - számol be az Index.

Az interjút itt lehet elolvasni, a Mel Gibsonra és Alec Baldwinra vonatkozó rész a negyedik oldalon található:

PLAYBOY: What do you think about what he [Mel Gibson] ’s gone through these past few years?

OLDMAN: [Fidgets in his seat] I just think political correctness is crap. That’s what I think about it. I think it’s like, take a fucking joke. Get over it. I heard about a science teacher who was teaching that God made the earth and God made everything and that if you believe anything else you’re stupid. A Buddhist kid in the class got very upset about this, so the parents went in and are suing the school! The school is changing its curriculum! I thought, All right, go to the school and complain about it and then that’s the end of it. But they’re going to sue! No one can take a joke anymore.

I don’t know about Mel. He got drunk and said a few things, but we’ve all said those things. We’re all fucking hypocrites. That’s what I think about it. The policeman who arrested him has never used the word nigger or that fucking Jew? I’m being brutally honest here. It’s the hypocrisy of it that drives me crazy. Or maybe I should strike that and say “the N word” and “the F word,” though there are two F words now.

PLAYBOY: The three-letter one?

OLDMAN: Alec calling someone an F-A-G in the street while he’s pissed off coming out of his building because they won’t leave him alone. I don’t blame him. So they persecute. Mel Gibson is in a town that’s run by Jews and he said the wrong thing because he’s actually bitten the hand that I guess has fed him—and doesn’t need to feed him anymore because he’s got enough dough. He’s like an outcast, a leper, you know? But some Jewish guy in his office somewhere hasn’t turned and said, “That fucking kraut” or “Fuck those Germans,” whatever it is? We all hide and try to be so politically correct. That’s what gets me. It’s just the sheer hypocrisy of everyone, that we all stand on this thing going, “Isn’t that shocking?” [smiles wryly] All right. Shall I stop talking now? What else can we discuss?

A nyugati sajtó máris felkapta a témát, várhatóan Oldman is rákerül a zsidók feketelistájára - addig is a fenti interjúrészlet fontosabb mondatai magyarul:

- Én egyszerűen azt gondolom, hogy a politikai korrektség hülyeség. Mel berúgott, és mondott néhány dolgot, de ezeket a dolgokat mi mindnyájan kimondtuk már. Az őt letartóztató rendőr sosem használta a 'nigger' szót, vagy a 'kib@szott zsidó' kifejezést? Én most brutálisan őszinte vagyok. Ez a képmutatás az, ami őrületbe kerget. De talán nekem is úgy kellene ezeket használnom, hogy 'N szó' (a nigger helyett) és 'F szó' (a fuck helyett) - csak hát már két 'F szó' van.

- A hárombetűsre gondol?

- Alec valakit leköcsögözött ('fag') az utcán, mert nem hagyta békén. Én nem hibáztatom őt ezért. De ők meghurcolják. Mel Gibson olyan városban él, melyet zsidók irányítanak, és azzal, amit mondott, megmarta a kezet, mely - azt hiszem - kenyeret adott neki, a továbbiakban viszont erre nem hajlandó, mert már elég dohánya van (mármint Gibsonnak - a szerk.). Olyan lett, mint egy kitaszított, egy leprás, tudod? De egy zsidó vajon soha nem mondta azt az irodájában, hogy 'az a kib@szott fritz', vagy 'b@szódjanak meg a németek'? Mindnyájan elbújunk, és próbálunk politikailag korrektek lenni. Ez az, ami kikészít.

(Kuruc.info)

Kövess minket -on és -en!

1945. május 9-én, éjfél után néhány perccel írták alá a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, de ezzel az európai hadszíntéren még nem ért a második világháború.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

A második világháború hadtörténetét vizsgálva, pusztán a tények alapján megállapíthatjuk, hogy a döntő katonai események a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom és a Szovjetunió 1941 és 1945 között megvívott világnézeti háborúja keretében, a keleti fronton zajlottak le.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.