Kövess minket -on és -en!

A legnagyobb német napilap, a nem mellesleg kifejezetten liberális Bild-Zeitung közvélemény-kutatást indított,

amelyben a németeknek lehetőségük nyílt véleményük kifejtésére. A kérdés: Merkelnek van-e igaza, aki szerint nem szabad lezárni a határokat, mindenkit be kell engedni, mert a németek ezt a feladatot is megoldják, vagy pedig a bajor miniszterelnöknek, akinek ezzel ellentétes a véleménye.

Bajorország első embere, Horst Seehofer viszont kijelentette, hogy nincs tovább, azonnal be kell fejezni ezt a politikát, és önvédelmi lépéseket jelentett be (Bajorország határainak lezárása Ausztria felé és az onnan érkező bevándorlók azonnali visszatoloncolása, továbbá a Bajorországban tartózkodó sáskahad továbbküldése más német tartományokba). 18 órakor fejeződött be a közvélemény-kutatás, és Merkel földrengésszerű vereséget szenvedett. A német közvélemény 86%-a Seehofernek adott igazat, és csak 14% voksolt Merkel mellett.

Ez azt jelenti, hogy Merkel ma este megbukott. Elhúzhatja még egy ideig, de, ahogy az előjelekből már korábban is kivehető volt, a németek nagy többségének elege van belőle és a hozzá hasonló széplelkekből.

(Kuruc.info nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

A 32 éves Joel Davist szerdán tartóztatták le gyűlöletre való uszítás és félelemkeltés vádjával Ausztráliában. A letartóztatásra azt követően került sor, hogy a rendőrséget éles kritikák érték az antiszemitizmussal foglalkozó királyi bizottság előtt.

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

1940 decemberében, három hónappal a német-olasz-japán háromhatalmi egyezmény aláírását követően japán tisztek kontingense érkezett Berlinbe újdonsült szövetségeseikkel konzultálni.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Bűnösnek mondott ki a bíróság egy szélsőjobboldali nézeteket valló fiatal fehér patrióta férfit „terrorcselekmény előkészítésének” vádjában Nagy-Britanniában.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat.