Kövess minket -on és -en!

Egy ember meghalt, amikor egy férfi késsel többekre rátámadt egy hamburgi szupermarketben, közölte honlapján a Bild és a Die Welt is péntek kora délután. 

Nagy erőkkel vonult ki a hamburgi rendőrség egy szupermarkethez, miután egy férfi egy embert megölt, többeket megsebesített macsétával. A Bild és a Die Welt honlapján megjelentek szerint negyed négy előtt történt a támadás, amiben válogatás nélkül szúrt a nagy pengéjű késsel a tettes.

A kiérkező rendőri erők őrizetbe vették az elkövetőt, aki az egyik honlapon közölt fotó szerint maga is megsérült. Sajtóhírek szerint a támadás után harminc perccel már őrizetben volt a támadó.

Nem sokkal később már azt írta a Bild, hogy egy másik embert is keresnek a támadással kapcsolatban, aki miatt az egyik hamburgi utcát több száz méteren lezárták.

Azt is tudni véli a német portál, hogy a merénylő „Allahu akbar”, azaz „Allah a leghatalmasabb” kiáltással támadt az emberekre. A hamburgi rendőrség közleménye szerint a feltételezett elkövető péntek délután belépett egy szupermarketbe és válogatás nélkül rátámadt vásárlókra. Több embert megsebesített, majd elmenekült. Szemtanúk riasztották a rendőrséget és a férfi nyomába eredtek. A rendőrök a helyszín közelében fogták el.

Járókelők fékezték meg a támadót

Az alábbi felvételen az látható, ahogy a (szintén meglehetősen "sokszínű") járókelők megpróbálják lefegyverezni a támadót.

 

Elutasított, de kitoloncolhatatlan "menekült" a gyilkos, aki persze pszichés problémákkal küzdött – mellesleg szalafista

Elutasított menedékkérő lehetett az az arab férfi, aki egy embert megölt és hatot megsebesített egy késes támadásban pénteken a németországi Hamburgban. A tartományi rangú város vezetője, Olaf Scholz szombatra virradóra kiadott közleményében kiemelte: a támadó “nyilvánvalóan olyan ember, aki védelmet kért nálunk, Németországban, és aztán ellenünk fordította gyűlöletét”. Az elkövetőt “keményen meg kell büntetni” – tette hozzá az első polgármester. A nyomozás első megállapításai alapján a férfi “nyilvánvalóan egy külföldi, akinek el kellett volna hagyni az országot, de nem lehetett kitoloncolni, mert nem voltak papírjai”. Ez is mutatja, hogy fel kell számolni a kitoloncolást hátráltató jogi és gyakorlati akadályokat – áll a szociáldemokrata politikus közleményében, amely szerint az erőszakos bűnözők célja “szabad társadalmunk megmérgezése félelemmel”, de ez a kísérlet bukásra van ítélve, mert “megmutatkozik városunk ereje és szolidaritása, amikor fenyegetés éri szabadságát és életformáját”.

A gyilkos az Egyesült Arab Emírségekben született

A rendőrség eddigi adatai szerint a feltételezett elkövető 26 éves, az Egyesült Arab Emírségekben született, állampolgárságának megállapítása folyamatban van. Péntek délután Hamburg Barmbek nevű városrészében belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe. A késelés után elhagyta az üzletet, és menekülés közben megsebesített hat embert. A támadót járókelők fogták le, a férfi dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették. A halálos áldozat a helyszínen talált igazolványok alapján egy 50 éves német állampolgár. Közvetlenül a támadásban egy 50 éves nő, valamint egy 64 éves, egy 57 éves, egy 56 és egy 19 éves férfi késszúrásos sebesüléseket szenvedett. Mind német állampolgárok. A feltételezett támadó ártalmatlanítása közben megsebesült egy 35 éves török állampolgárságú férfi is. Valamennyien kórházba kerültek, vannak köztük súlyosan sebesültek is, akiket műteni kellett.

A rendőrség persze nem hallotta az Allahu akbart

A Bild című lap értesülése szerint a férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy „Allahu akbar!” (Allah a leghatalmasabb). A rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg. A nyomozás további eredményeiről szombaton tájékoztatnak.

Pszichés problémái voltak szegény szalafistának

A Spiegel Online hírportál biztonsági forrásokból származó értesülése szerint a támadó – Ahmad A. – "menekültként" érkezett Németországba, és egy hamburgi "menekült"szálláson lakott. Az egyelőre nem ismert, hogy politikai indítékból vérengzett-e. Az viszont biztos, hogy kapcsolatban állt a radikális iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzatával, a szalafizmus követőinek körével. Ugyanakkor az is ismert, hogy pszichés problémái voltak és rendszeresen fogyasztott kábítószert. 

(Híradó – Bild – Welt – MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.