Kövess minket -on és -en!

Izraelben és Palesztinában tevékenykedő ENSZ-szervezetek 22 oldalas jelentést állítottak össze,

mely a Gázai övezet területén tavaly nyáron végrehajtott izraeli vérengzések során a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket részletezi – adta hírül a Reuters Hírügynökség. Izrael, az USA és más cionbérenc államok most azon ügyködnek, hogy a zsidó államot mentesítsék mindenfajta vád és felelősség alól.

A cionisták mélységesen fel vannak háborodva, mert az ENSZ főtitkárához, Ban Ki Munhoz eljuttatott dokumentum rámutat az izraeli hadseregnek a palesztin gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeire. Igaz, a jelentés a Hamász felelősségét is hangsúlyozza – feltehetően a világszervezetben is roppant befolyással rendelkező zsidók megnyugtatása céljából. A dokumentum összeállítói ugyanakkor maguk is megosztottak voltak az izraeli bűnrészesség kérdésében – értesült a Reuters. A tavaly nyári izraeli agresszió során több mint 2100 palesztin vesztette életét, akiknek többsége polgári személy volt. Izraeli oldalon jóval szerényebb a veszteséglista: 67 katona és hat civil. Az ENSZ főtitkárához eljuttatott dokumentum szerint hozzávetőleg 540 gyermek halt meg az izraeli támadás nyomán, akik közül 371 fő volt a 13 évesnél fiatalabb gyermekek száma.

A Reuters Hírügynökség ENSZ diplomáciai körökből származó értesülései szerint a színfalak mögött azonban már javában zajlik az Izrael kimosdatására irányuló mentőakció. Egyes amerikai törvényhozók máris hozzákezdtek az ENSZ illetékes szerveinek „megpuhításához”. Az amerikai elnöki posztra is pályázó Ted Cruz republikánus szenátor a héten levet is írt az ügyben a világszervezet főtitkárának, Ban Ki Munnak. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete Samantha Power szintén latba vetette befolyását a zsidó állam érdekében. Természetesen Izrael is - noha hivatalosan tagadja - erőteljesen lobbizik azért, hogy a zsidó hadseregnek a palesztin gyermekek legyilkolásában játszott felelőssége ne legyen megemlítve a dokumentumban.

Ilyen erőteljes nyomás hatására nem csodálhatjuk, ha (az amúgy sem a gerincességéről ismert) Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is hajlik az izraeli bűnrészesség eltagadására. A most kiszivárgott dokumentum azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az izraeli hadsereg törvénytelen módszerei vezettek gyermekek sokaságának halálához, illetve a tömeges sérülésekhez. Szó esik a jelentésben a palesztin gyermekek letartóztatásáról, valamint az iskolák elleni izraeli támadásokról. A Hamász felelősségét illetően dokumentum arra mutat rá, hogy állítólag a palesztin ellenállás gyermekeket is igyekezett csatasorba állítani a harcok során.

Habár ebben az ügyben további információk összegyűjtése szükséges – olvasható az Palesztinában dolgozó ENSZ-szervezetek jelentésben. Egy áprilisban közzétett ENSZ vizsgálati jelentés szerint az izraeli katonák a tavaly nyári agressziójuk során hét ENSZ-iskola ellen intéztek támadást, melynek következtében 44 palesztin halt meg Az áldozatok a szóban forgó tanintézményekben kerestek menedéket.

Ugyanakkor a jelentés azt is tudni véli, hogy palesztin ellenálló csoportok fegyvereket rejtegettek több üresen álló ENSZ-iskolában, melyekből kiindulva esetenként rajtaütéseket is indítottak a Gázai övezetbe behatoló izraeli katonákkal szemben.

Harcunk.info (Kuruc.info/Reuters nyomán)

Kövess minket -on és -en!

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Az Észak-Karolinai Egyetem (UNC) hétfőn bejelentette, hogy azonnali hatállyal fizetett kényszerszabadságra küldi Dwayne Dixont, az Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok tanszék professzorát – számolt be a Fox News.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.