Kövess minket -on és -en!

Lassan telnek a napjai, nem tudja a pontos időt és nem bízhat senkiben Ilaria Salis, akinek ügyvédei mindent megtesznek azért, hogy olaszországi házi őrizetet harcoljanak ki – olvashatjuk a szívszaggató sorokat, írja a Mandineren nyomán a Magyar Jelen.

Csütörtökön folytatódott az antifa aktivista Ilaria Salis perének magyarországi tárgyalása, a brutális támadás résztvevőjének ügyvédei mindent megtesznek azért, hogy Olaszországban, vagy minimum Magyarországon engedjék házi őrizetbe a börtönkörülmények miatt panaszkodó vádlottat – írja a La Repubblica, amely úgy fogalmaz, a szélsőbaloldali Salis három neonáci fegyverest támadott meg. Ez persze egyáltalán nem igaz. Salis ismét közzétette börtönnaplóját, amelyben a létesítményt egy mély kútként ábrázolta, nem tud bízni senkiben, nem látja a pontos időt, összességében pedig nagyon lassan telnek a napjai – írja a Mandiner.

Milánóban eközben Salis tettestársa is a bíróság elé lép, hogy megpróbálja meggyőzni arról, ne adja át a magyar igazságszolgáltatásnak. Korábban egyébként a berlini fellebbviteli bíróság jelentést kért Magyarországtól, hogy hogyan bánnak az őrizetben lévő nem bináris-személyekkel, és milyen védelmi intézkedések vannak érvényben – mutatnak rá.

Az ismert (azért nem szélesebb körben) kommunista provokátor Vajnai Attila is úgy érezte, ki kell állnia elvtársa mellett. Emlékeztessünk, ők azok, akik minden év február 11-én terrorista szervezet (Kurdisztáni Munkáspárt) zászlóját lobogtatják a Budai Várban.

A Mandiner mai cikkében idézi a La Republica-t, amely úgy fogalmaz, hogy „a szélsőbaloldali Salis három neonáci fegyverest támadott meg.”

„Ennek akartam utána nézni, amikor megtaláltam a képernyőképen szereplő oldalon lévő februári cikket. Mire eljutunk a jogerős ítéletig, addigra talán az is kiderül, hogy valójában én próbáltam meg paprika spray-el lefújni szegény vonatra váró antifákat, a dohányboltnál pedig csak védekeztek a rájuk cselesen háttal támadó eladóval szemben. Mind a tizenöten, viperákkal és műanyag borítású kalapácsokkal a kezükben” – ezt pedig már Lipták Tamás, a Jobbszélső Telegram csatorna üzemeltetője írta, kit szintén megtámadtak az antifák 2023 februárjában.

Kövess minket -on és -en!

Ukrán nacionalisták százai vonultak végig Lemberg központjában fáklyákkal és piros-fekete zászlókkal újév napján.

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb etnikai zavargásai rázták meg az Egyesült Királyságot. Az angol társadalom megcsömörlött az illegális bevándorlás és a multikulturalizmus negatív következményeitől. A polgárháború azonban még várat magára.

Szabadon engedték az antifasiszta Ilaria Salist, akit egy erőszakos bűncselekmény miatt tartottak eddig fogva a magyar hatóságok – írta a La Repubblica.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter ígéretet tett rá, hogy még a választások előtt betiltja a GUD nevű szélsőjobboldali diákszervezetet.

Miután Olaszországban EP-képviselőnek választották az antifasiszta Ilaria Salist, a magyar rendőrség elengedte a házi őrizetből az antifasiszta útonállót. Most a Guardiannek panaszkodott egy sort, hogy milyen körülmények között tartották fogva.

Harminc éve már, hogy elhunyt a 28. Wallonien önkéntes SS gránátoshadosztály parancsnoka, a második világháború legendás „krónikása”, Léon Degrelle.

A zsidó-liberális sajtóban „náci nagymamaként” csúfolt Ursula Haverbecket, akit már többször is börtönbüntetéssel sújtottak úgynevezett holokauszttagadás miatt, most újabb 16 hónapra ítélték.

Többször is bejárta a világsajtót annak a német nyugdíjasnak az ügye, akinek a házában egy Párduc tankot találtak, amit még 2015-ben fedeztek fel a 84 éves heikendorfi férfinél, de csak 2021-ben ítélték el érte.

Életében Lothrop Stoddard (1883–1950) Amerika egyik legbefolyásosabb írója volt. A Harvardon szerzett doktori címet, tizenöt könyvet írt, beleértve sokat vitatott könyvét is, az 1920-as The Rising Tide of Colort.

Az évek során megszámlálhatatlan adaptáció készült már Time Rice és Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című rockoperájához, és az sem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az Ivo van Hove belga rendező által dirigált verzió lenne az első, amely fekete Jézussal hamisít, ám legjobb tudomásom szerint, ha a világon nem is, Európában ez az első ilyen feldolgozás.

Az ötvenegy éves Lee Dunn július végén az angliai tüntetések közepette megosztott három bejegyzést a Facebook-oldalán. 

Közösség tagja elleni erőszak és plakátrongálás miatt fogtak el egy idős fővárosi férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n.

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

Miután egy ruandai néger „fiatal” azt adta, ami lényege, vagyis fehérek mészárlásába kezdett, szerte az Egyesült Királyságban demonstrációk kezdődtek, melyek gyakran csaptak át erőszakos megmozdulásokba.

A szerző 1948-49-ben, a „nácitlanítás” csúcspontján egy sor titkos propaganda küldetést irányított a levert Németországba.