Kövess minket -on és -en!

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője megkérdőjelezte pénteken a holokauszt méreteit, sőt annak megtörténtét, és elítélte, hogy a Nyugat a szólás szabadsága területén határvonalakat húz.

"A magukat szabadnak mondó országok vörös vonalakat húznak, és nagyon szigorúan védik ezeket. Az európai országokban az emberek nem mernek beszélni a holokausztról (…), amelyről nem tudjuk, hogy valóságos volt-e vagy sem, és ha egyáltalán megtörtént, akkor hogyan" - szögezte le Ali Hamenei ajatolláh a perzsa újév alkalmából mondott beszédében. 

 A perzsa állam első számú vezetője egyúttal felszólította az iráni népet, hogy legyen még ellenállóbb a nyugati szankciókkal szemben, és ne várja azok megszüntetését.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Egy angol nemzetiszocialista csoport ünnepelte Adolf Hitler születésnapját az angliai Oldhamben található Duke of Edinburgh nevű pubban – számolt be róla a Manchester Evening News.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.