Kövess minket -on és -en!

Oroszország és Irán előzetes egyezséget kötött két újabb atomreaktor építéséről az iráni Bushehrben lévő nukleáris erőműben.

A létesítményben már most is működő egyetlen reaktort szintén az oroszok építették. Az Iráni Atomenergia Szervezet, valamint az orosz állami nukleáris nagyvállalat, a Roszatom képviselői március 12-én találkoztak Teheránban. A felek annak módozatait vitatták meg, miként lehetne tovább szélesíteni a két állam nukleáris együttműködését, melynek kereteit egy 1992-ben kötött megállapodás rögzítette.

Az iráni küldöttség szóvivője a megbeszélések után közölte: a tárgyalófelek előzetes egyezséget kötöttek arról, hogy orosz szakemberek a Bushehrben található erőműben két újabb – egyenként ezer-ezer megawattos – reaktort építenek. Bizonyos technikai illetve pénzügyi kérdéseket még a jövőben kell tisztázni – jelentette ki az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője.

Az Iráni Iszlám Köztársaság moszkvai nagykövete korábban arról beszélt, hogy a két reaktor felépítéséért (miként különböző orosz termékekért is) Irán olajjal fog fizetni. Számítások szerint Bushehrben már most is évente annyi elektromos energiát lehet előállítani, amihez a hagyományos erőművekben 1,6 millió tonna (11 millió hordó) olaj, illetve 1800 millió köbméter gáz felhasználására lenne szükség. (Az olajat és a gázt Teherán kemény valutáért értékesítheti, habár a nemzetközi szankciók miatt az iráni olaj- és gázexport jó ideje súlyos nehézségekbe ütközik.) Az Iszlám Köztársaság energetikai minisztere egy alkalommal azt mondta, hogy a bushehri nukleáris erőmű évente hozzávetőleg 2 milliárd dollár értékű olaj illetve gáz megtakarítását teszi lehetővé a perzsa állam számára.

A Bushehrben lévő reaktort a német Siemens KWU kezdte el építeni még 1975-ben. Az iszlám forradalom 1979-ben bekövetkezett győzelme után azonban a munkálatokat felfüggesztették. 1994-ben Oroszország vállalta a reaktor építésének befejezését. Némi késlekedést követően az erőművet 2011. szeptember 4-én kapcsolták rá az elektromos hálózatra. Az energiatermeléshez szükséges nukleáris alapanyagokat Oroszországból szállítják Iránba, majd az atomhulladékot Oroszországba szállítják vissza.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársai a bushehri atomerőművet rendszeresen ellenőrzik. Atomfegyver előállítására utaló nyomokat soha nem találtak.

Perge Ottó, Kuruc.info - world-nuclear-news.org nyomán

Kövess minket -on és -en!

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Még tartottak a harcok, amikor az egyik napon arra döbbentünk, hogy hadifoglyok vagyunk. Ez akkor volt, amikor bevagonírozva (Debrecen érintésével) továbbutaztunk, elhagytuk az ország területét, és egy romániai hadifogolytáborban kötöttünk ki.

A kedves történet látott napvilágot egy kaliforniai középiskolában: nyolc középiskolás diák horogkeresztet formált a testével az intézmény futballpályáján, valamint egy Adolf Hitler-idézetet posztoltak mellé a közösségi médiában.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.