Kövess minket -on és -en!

Hatalmas felháborodást váltott ki Rébecca Chaillon bevándorló hátterű francia „művész” legújabb színi előadása, melyben fehér játékbabákat húznak karóba a „rasszizmus ellen tiltakozva”.

A Fekete Kártya Neve Szenvedély című darabot július 25-én, kedden mutatták be az Avignoni Fesztiválon, ahol már az előadás közben több néző bekiabálásokkal fejezte ki nemtetszését a látottakkal szemben. Szemtanúk azt mondták, hogy akadt olyan néző is, aki felemelte a középső ujját, amikor az egyik színész a rendőri brutalitásról beszélt.

Sajtóbeszámolók szerint az előadás végül botrányba fulladt, miután a színészek berohantak a nézőtérre, és az előadás részeként elvették a fehér nézőktől a táskáikat. Aki pedig ezt nem hagyta, annak azt üvöltötték: „gyarmatosító rasszista”. Egy nő állítólag ököllel megütötte a tőle „lopni” próbáló egyik színészt, ezért őt „rasszista támadással” vádolta meg a helyi baloldali sajtó.

A közel három órás darab rendezője szerint „az előadás azokra a sztereotípiákra és fantáziákra összpontosít, amelyeket a kaukázusi emberek gyakran a fekete nőknek tulajdonítanak”. Egy szakmabeli korábban úgy fogalmazott, hogy az színdarab egy, a „gyarmatosító és nyugati lelkiismeretet örömtelien megrázó műalkotás”. A kritikusok szerint azonban a darab nem más, mint család- és fehérellenes propaganda.

„A fekete nők teste legtöbbször hiperszexualizált, tárgyiasult, állatiasodott, miközben továbbra is nehéz, sőt lehetetlen megbirkózni a fehér testekkel és a belőlük fakadó kiváltságokkal” – magyarázta a darabbal kapcsolatban Rébecca Chaillon egy korábban megjelent interjúban.

A színdarab botrányba fulladt avignoni előadásán már az ülésrenddel is szemléltetni szerették volna „rasszizmusellenességet”. A kiemelt helyeket négereknek tartották fent, míg a fehéreket a hátsó sorokba ültették, hogy „érezzék az apartheid erőszakát” (nem mintha Franciaországban lett volna ilyesmi).

Helyi hírügynökségek beszámolói szerint az előadóművészeket a színdarab alatt, illetve a színházon kívül is „erőszakos rasszista támadások” érték a nézők részéről. Az Actu Paris hírportál megkereste az incidens kapcsán Rébecca Chaillont, valamint az általa vezetett színházi társulatot több tagját, de egyikük sem kívánt nyilatkozni.

Kövess minket -on és -en!

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Rákosi Mátyás, az idealizált népvezér, 160 centiméterével és rövid nyakával szinte gnómnak tűnt, pingvinnek csúfolták.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.