Kövess minket -on és -en!

A New York-i Citibank kirúgta egyik alkalmazottját, aki Instagramon „politikailag nem korrekt” megnyilvánulást tett közzé a Führerrel kapcsolatban.

A 25 éves Nozima Husainova a következőt írta egy korábbi Instagram-sztorijában: „Nem csoda, hogy Hitler az összestől meg akart szabadulni.”

A szöveget kommentárként írta egy képernyőfotóhoz, amin egy X-es poszt szövege volt látható. A szóban forgó bejegyzésben arról írtak, hogy a gázai kórház felrobbantását Izrael először magára vállalta, de azonnal narratívát váltottak, mikor a civil áldozatokról készült felvételek elkezdtek napvilágot látni.

A poszt szerint Izrael gyorsan eltüntette azokat a bejegyzéseket, melyekben a támadással mint a terroristák elleni válaszcsapással büszkélkedett, majd azt állította, hogy a palesztinok saját magukat robbantották fel.

A Citibank megerősítette a The New York Postnak, hogy Husainovát az eset után kirúgták.

„Megszüntettük annak a személynek a munkaviszonyát, aki a közösségi médiában a felháborító antiszemita megjegyzést tette. Elítéljük az antiszemitizmust és minden gyűlöletbeszédet, és nem toleráljuk azt bankunkban” – közölte a bank szóvivője.

Kövess minket -on és -en!

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.