Kövess minket -on és -en!

Megnyílik az első muszlim McDonald’s a berlini Askanische téren.

(Erő és Elszántság)

Az Anhalter pályaudvarnál található Askanische téren a lakosság 69%-a bevándorló, és az egész városban aránylag itt él a legtöbb. Az étterem üzemeltetőjének, Özgemir Gano-nak (32) ez nem okoz problémát. „Szeretem a multikultúrát. A barátaim marokkóiak, filippínók, afgánok és németek. Jól megértjük egymást. Tolerancián alapulnak a kapcsolataim.”

„Az anyavállalat megegyezésével mindenféle sertéshúsfélét eltávolítunk az étteremből. Ezek marhahússal, illetve szárnyashúsokkal lesznek pótolva. Például lesz “SalamBurger” kuszkusszal és kecskesajttal, vagy dönerstílusban kapható “McDürüm”. Az ehhez hozzávalókat természetesen az iszlám tradíció alapján szerezzük be. Minden élelmiszer “Halal”, mivel ezt várják el tőlünk a vendégeink, ezért mi garantáljuk, hogy betartjuk az előírásaikat.”

Hogyan néznek ki ezek az üzletek?

„Úgy rendezzük be őket, hogy a vendégek ízlésének megfeleljenek. Az üzlet keleties stílusú lesz. A “McCüfü”-ben a Shishas-hoz (török vízipipa) fotelokat, asztalokat és székeket rendeltünk.”

Megmaradnak a vallási előírások?

„Minden alkalmazottunk fejkendőt hord, és két női alkalmazottunk burkát. Ők afgánok és szírek, mivel ez a mi vallásunk és szokásunk, de remélem, hogy a németeknek is kedvére lesz az üzlet.”

„Kezdetben 100.000 kupont fogunk szétosztani németül és arabul. Vagy sajtburgerre vagy “Halal Kakao”-ra fog szólni a kupon.” – nyilatkozta Gano.

Kövess minket -on és -en!

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Az 1945. április 5-én zalai leventeként kezdődött amerikai, majd francia fogságom sok megaláztatással és szenvedéssel járt. Az amerikai őrök azzal fogadtak, hogy elszedték ékszereinket, óráinkat, gyűrűinket, kis vagyonkáinkat. 

Joszif Sztálin 1953-ig volt a Szovjetunió vezetője. A véres diktátort 74 évesen Moszkvában érte a halál, abban az otthonában - dácsájában -, ahol élete utolsó két évtizedének jelentős részét töltötte.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.